Kész a vagyontörvény-tervezet első változata

Vágólapra másolva!
Elkészült a vagyontörvény tervezetének első változata. A törvény az állami, a kincstári vagyon kezelését és hasznosítását, valamint az ezért felelős intézmények működését szabályozná.
Vágólapra másolva!

A vagyontörvény tervezetéről kedden egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium szakembereivel, és ezt követően a tervek szerint várhatóan első olvasatban a szerdai kabinet elé kerül - mondta Danks Emese. A kormányszóvivő hozzátette: a tervezetet ezután széles körű társadalmi vitára bocsátják, és a végső javaslatot a kormány még ebben a félévben benyújtja a parlamentnek.

Az Állami Számvevőszék több mint tíz éve kéri számon az egymást követő kormányokon, hogy nem készítették el a vagyonnyilvántartást. Az államháztartási törvény az államháztartás alrendszereire vonatkozóan a vagyonnyilvántartás részletes szabályainak kidolgozását írta elő még 1992-ben.

A vagyontörvény az állami, a kincstári vagyon kezelésének és hasznosításának legfontosabb kérdéseit, illetve az ezért felelős intézmények működését szabályozná.