Enyhén emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,30 pontos emelkedéssel 24 217,93 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,01 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiacon 20 milliárd forint értékben születtek üzletek.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 12,01 ponttal, 0,46 százalékkal 2 625,18 pontra növekedett.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír ZRt. elemzője elmondta, hogy a mintegy egy százalékos emelkedéssel induló kereskedés a nap második felére elvesztette lendületét, zárás előtt pedig szinte teljes egészében a keddi szintre csúszott vissza a BUX.

A Molra délelőtt a nemzetközi piacokon erősödő olajár, az OTP-re pedig az orosz leánybankjának nyereséges évzárása hatott kedvezően.

Sarkadi Szabó szerint a piac profitfigyelmeztetésnek vette az Egis közgyűlésén elhangzott, egyes hírügynökségek által idézett kijelentést, amely szerint nem tartható az idei évre tervezett 25 százalékos nyereségnövekedés, mivel az orosz fél az export fizetési határidőket az eddigi hat hónapról 14-24 hónapra növelte. A hír megjelenésig a pozitív tartományban forgó Egis-szel együtt gyengült a Richter is.

Az OTP árfolyama 18 forinttal, 0,21 százalékkal 8 753 forintra erősödött, a bank részvényeivel 9,2 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Mol-részvények ára 5 forinttal, 0,02 százalékkal 20 550 forintra emelkedett, forgalmuk 7,7 milliárd forint volt.

A Richter záróára 39 605 forint volt, ez 395 forintos, 0,99 százalékos csökkenés a keddi kereskedési értékhez képest. Az Egis-részvények ára 0,76 százalékot, 190 forintot csökkent, szerdán záráskor 24 910 forintért kereskedtek vele.

A Magyar Telekom 995 forinton zárt szerdán, az előző napi kereskedéshez képest ez négyforintos, 0,40 százalékos emelkedést jelentett.

[origo]/MTI-eco