Emelkednek a vonat- és a buszjegyárak

Vágólapra másolva!
A dolgozók havi buszbérletén kívül a távolsági közlekedés csaknem összes díja emelkedik februártól. Egyes jegytípusok akár harmadukkal lesznek drágábbak.
Vágólapra másolva!

A vonatjegyek és -bérletek árai differenciáltan 6-30 százalékkal drágulnak csütörtökön. A buszjegyek árai 6 százalékkal emelkednek. A gazdasági és közlekedési miniszter korábbi rendeletében tavaly szeptember 1-jétől határozott meg új árakat.

Az árakon kívül néhány apróság is változott a rendeletekben. Például aki az 50 kilométernél távolabbra szóló vonatjegyét - az érvényességi időn belül - vissza akarja váltatni, annak a jegyár 25 százalékát számítják fel most. Ez az arány változatlan marad, de a minimális díj 50-ről 100 forintra, míg a maximális díj 300-ról 500 forintra emelkedik.

Az autóbuszjegyek esetében a visszaváltási díj 10 százalék marad, viszont a minimális 10 forintos díj 50 forintra, míg a maximális 50 forintos 300 forintra emelkedik februártól.

Aki belföldi forgalomban a pót- és helyjegyköteles vonaton nem rendelkezik pót- és helyjeggyel, annak most 2000 forint pótdíjat kell fizetnie, februártól viszont csak 500 forint lesz a büntetése.

A keletbélyegzés nélküli, elővételben megváltott jegyeket február 1. után csak az árkülönbség megfizetésével érvényesíti a vasút, viszont költségmentesen visszaváltja azokat május 1-jéig. A meghatározott napra vásárolt elővételi jegyek díjkülönbözet fizetése nélkül használhatók fel - amennyiben egy útra szólnak, április 1-jéig, ha menettértiek, akkor pedig május 1-jéig.

Néhány példa a vonatjegy árak emelkedésére: az 50 kilométeres másodosztályú teljes árú jegy 468 forint helyett 560 forintba kerül február 1-jétől. Az áremelkedés 19,6 százalék. Száz kilométernél 1090 forint helyett 1210 forintot kell fizetni, itt 11 százalék az áremelkedés.

Az 500 kilométeres vonatjegy ára viszont 4016 forintról 5250 forintra (30,7 százalék) emelkedik. A dolgozói bérlet - szintén másodosztályon - 50 kilométerre most 20 622 forint, ez emelkedik februártól 22 400 forintra. A 8,6 százalékos emelkedés azonos arányban érinti a bérlet árának a munkavállaló és a munkaadó által fizetendő részét. Ugyanakkor a 100 kilométeres dolgozói bérlet csak 6,1 százalékkal (48.400 forintra) drágul.

Az 50 kilométeres diákbérlet ára 8,6 százalékkal 2240 forintra, míg a 100 kilométeres 5,6 százalékkal kerek 5 ezer forintra emelkedik. Drágább lesz a kerékpár vonaton történő szállítása is. Például 100 kilométerre az eddigi 274 forint helyett 320 forintért viszi el a járművet a vasút. A díjemelkedés 16 százalékos.

A buszjegyek áremelkedése - néhány tized százalékos ingadozással - 6 százalék körüli. Például a teljes árú 50 kilométeres jegyért 686 forint helyett 727-et, míg a 100 kilométeresért 1370 helyett 1450 forintot kell fizetni. A 300 kilométeres jegy 4120 forintról 4370 forintra drágul.

A dolgozók havi buszbérlete a legtöbb távolságra pár száz forinttal olcsóbb lett. Például a 30 kilométeres ára 18 100 forintról 17 500 forintra, míg az 50 kilométeresé 30 100 forintról 29 100 forintra csökkent. Olcsóbbak lettek a tanulóbérletek is: a 30 kilométeres 90 forinttal (2400 forint a februári ár), míg az 50 kilométeres 140 forinttal (3730 forint).