Patikákban vizsgálódhatnak a fogyasztóvédők

Vágólapra másolva!
Hamarosan eldönti a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, indítson-e ad hoc vizsgálatokat a patikákban a kihelyezett napi fogyasztási cikkek árfeltüntetésének betartásáról. Kathi Attila szóvivő elmondta: mindenképpen felső vezetői döntés szükséges a kérdésben, ugyanis a szervezet semmiképp sem szeretne "belefolyni" a kereskedők és a patikák közötti harcba - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Kathi ugyanakkor leszögezte, a vizsgálatnak lehet létjogosultsága, hiszen a patika (elvonatkoztatva a gyógyszereladástól) ugyanolyan hagyományos kiskereskedelmi tevékenységet folytat, mint egy hentesüzlet vagy egy hipermarket. A kereskedelmi szabályok tehát éppen úgy vonatkoznak a patikákra, mint a többi termékforgalmazóra.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség azt követően kérte fel a szervezetet a patikákban kihelyezett napi fogyasztási cikkek árfeltüntetés-vizsgálatára, hogy tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás gyanúja miatt bejelentést tett a Magyar Gyógyszerész Kamara ellen. Információi szerint ugyanis a "patikalobbi" megfenyegette a gyógyszergyártókat, hogy kilistázzák készítményeiket a gyógyszertárakból, ha megjelennek a kiskereskedelmi egységekben is. (Kereskedelmi berkekben komoly tiszteletet váltott ki a "patikalobbi" kitartása és a szabadpiaci gyógyszerekért folytatott küzdelme, de azért azt a kereskedők is leszögezték, hogy a kilistázásos erőfitogtatást ők is jól ismerik.)

Történtek már kísérletek annak számszerűsítésére is, hogy mekkora forgalomért megy a két érdekkör között a kötélhúzás. Egyes becslések szerint nagyjából évi 20-25 milliárd forintos piacról lehet beszélni, a kereskedelmi láncok szerint viszont jó esetben is csak 10 milliárdos forgalmat lehet a kiskereskedelemben realizálni az Egészségügyi Minisztérium által megnevezett 290 termék eladásából. Mindkét összeg magasnak tűnik, de a kiskereskedelmi piac legnagyobbjaival számolva erősen szóródik, vagyis egy-egy szereplőnél a bevételek jó ha elérik az évi egymilliárd forintot - nem is beszélve a kibontakozó árversenyről.

A csekély forgalom miatt egyelőre minden nagy kereskedelmi lánc azt számolja, mekkora befektetéssel mennyi haszna származhat a szabadpiaci készítmények eladásából. A lap szerint egy modern kereskedelmi csatornában 450-900 ezer forint körüli befektetést kell végrehajtani ahhoz, hogy a tájékoztatási kötelezettségnek megfelelő gyógyszersarkot alakítson ki a kereskedő. Ez egy közepes élelmiszerláncnál 45-50 milliós befektetést igényel. A várható alacsony hozamot a szigorú szabályrendszer sem kompenzálja, ezért nem indult el tömegesen a kiskereskedelmi láncokban a gyógyszer-értékesítés. Továbbra is nagyjából negyven kérelem van az ÁNTSZ-nél a szabadpiaci készítmények forgalmazására.