Tartható a Zwack éves nyereségterve

Vágólapra másolva!
A Zwack Unicum csoport 2,838 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2006-2007-es üzleti évének első kilenc hónapjában, ami 5,41 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.  A féléves gyorsjelentésben jelzett 3,05-3,10 milliárd forintos éves várható adózás előtti eredménytervet a menedzsment továbbra is megvalósíthatónak tartja.
Vágólapra másolva!

A nettó nyereség visszaesése annak tudható be, hogy a bázisidőszakban 452 millió forint profit a gyár- és irodaépület értékesítéséből származott. Ezt leszámolva az alaptevékenység eredménye 287 millió forinttal, azaz 8,45 százalékkal haladja meg ebben a gazdasági évben az előző gazdasági év hasonló időszakának eredményét.

A Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerint közzétett gyorsjelentésben az adózás előtti eredmény 3,688 milliárd forintot tett ki, ami 4,27 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbi adatnál.

A cégcsoport 2006/07-es gazdasági évének első kilenc havi 25,186 milliárd forintos bruttó árbevétele 12,09 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakáénál. A nettó árbevétel 16,599 milliárd forint volt, amely 7,99 százalékkal haladta meg a bázisidőszakot. Az export árbevétel 967 millió forintot tett ki, amely 16,86 százalékkal volt nagyobb mint az előző gazdasági év első háromnegyed éves exportteljesítménye.

A belföldi értékesítésen belül 10,94 százalékkal emelkedett a saját gyártású termékek forgalma. A prémium kategória forgalma 15 százalékkal, a minőségi termékeké pedig 18 százalékkal emelkedett az előző gazdasági évhez képest. A cégcsoport által forgalmazott termékek árbevétele közel 20 százalékkal haladta meg az előző gazdasági évit. A vállalatcsoport beruházásra az idei gazdasági év első kilenc hónapjában 945 millió forintot költött. A Zwack-csoport alkalmazottainak száma jelenleg 286, az előző gazdasági év végén még 279 volt.