Új fejlesztések: Angyalföld, Újbuda, Óbuda

Vágólapra másolva!
A főváros XI. kerületében idősotthont építenek, a XIII. kerületben és Óbudán összesen majdnem 500 új lakás átadása várható az elkövetkező két évben.
Vágólapra másolva!

Már készül az Újbuda önkormányzata és a Millers Zrt. közös beruházásában elkészült nyugdíjas-apartmanház a XI. kerületi Bikszádi utcában.

A 150 férőhelyes idősotthon felépítésére az önkormányzat és a befektető közös projektcéget hozott létre. A kerület a 200 millió forintot érő telkét adta a vállalkozásba, az épületet a magánberuházó építi fel, amely több mint hat éve foglalkozik ingatlanfejlesztéssel a kerületben - nevéhez kötődik egyebek mellett a Nádorliget lakópark.

Az Újbuda Gyöngye elnevezésű házban 110 egyszemélyes és 20 kétszemélyes apartman kapott helyet. A házban lesz nyugdíjasklub, napköziotthon, továbbá támogató szolgálat a környéken, a saját lakásukban élőknek. A házban öt apartman bérleti díja az önkormányzatot illeti meg, további 100 helyre a lakókat túljelentkezés esetén az önkormányzat jelöli ki.

Spanyol érdekeltségű beruházás

Az év végéig 250 új lakás épülhet Angyalföldön. A Rozsnyai út 14-20. szám alatt három törtvonalú sávházban 250 lakás építését tervezi a Promociones Hun Kft. A mélygarázsos épületek földszintjén üzlethelyiségek és vendéglátóegységek kapnak helyet.

A sávházaknak a Rákos-patak melletti sétány felé eső részen penthouse-szinttel is rendelkező lakótornyok épülnek. A lakások 45 és 110 négyzetméter közötti alapterületűek lesznek. A beruházó Promociones Hun Kft. spanyol befektetők projektcége.

247 lakásos ház Pünkösdfürdőn

A Csillagkert teraszház Budapest III. kerületében, a Pünkösdfürdő utca és Ipartelep utca által határolt területen épül, előreláthatólag 2008 végére készül el.

A projekt keretében 247 panorámás, teraszos, praktikus alaprajzú lakást kínál egy U alakú, kertes, kilencszintes épületegyüttesben. Az épület pinceszintjén teremgarázs kap helyet, a földszinten kereskedelmi egységeket alakítanak ki a lakók számára is hasznos szolgáltatásokkal.

btj/e-build