A nagy értékű budapesti kormányzati ingatlanok értékbecslése lezárult, a kisebb állami ingatlanok becslése viszont még mindig tart. Több mint félezer ilyen van szerte az országban.

Folyamatosan végzi a 10 és 250 millió forint közötti kincstári ingatlanok értékbecslését a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) megbízásából a Perfekting és a Forsz Kft. alkotta konzorcium - mondta a Perfekting Kft. képviselője az MTI-nek.

A képviselő elmondta: a 2006 júniusában kiírt pályázat alapján 500 ingatlan értékének meghatározása folyik. Az országszerte található, kisebb-nagyobb épületeket, irodákat és lakásokat magában foglaló ingatlancsomag értékére vonatkozó dokumentációt eseti megrendelések alapján kell elkészíteniük. Az eddig érkezett 30-40 megbízás után a szerződés értelmében legkésőbb december 31-ig kaphatnak megrendelést a többire - ismertette.

A dokumentációban a forgalmi érték mellett adott esetben a vonatkozó műemléki és természetvédelmi szabályozást, a beépíthetőséget és a hasznosítási lehetőségeket kell feltüntetniük. A KVI a szerződés értelmében kérheti műemléki és természeti érték meghatározását is - tette hozzá.

A képviselő példaként említette, hogy a fővárosban a második kerületben új építési engedélyt jelenleg nem adnak ki, ez például az ingatlan értékét negatívan befolyásolja, amit a becsült értéken kívül írásban is jeleznek. A KVI maga dönt az értékesítésről, a pályáztatásról, de az ingatlanban rejlő befektetési, hasznosítási lehetőségeket a konzorcium feltárja és jelzi.

A képviselő nem emelt ki példát a kezeltek közül, mivel ezek a fővárosi kormányzati, 250 millió forintot meghaladó értékű ingatlanokkal szemben nem közismert, többnyire százmillió forint alatti értékű épületek.

A bruttó 250 millió forintnál értékesebb kormányzati ingatlanok értékbecslését szintén a KVI által tavaly júniusban kiírt pályázat alapján az Immo-Bill Rt. és a Reorg Rt. alkotta konzorcium végezte. A cégek összesen 102 milliárd forintra becsülték a megbízásban szereplő 30 fővárosi kormányzati ingatlan összértékét a január közepéig leadott dokumentációkban.