A fejlett piacok vonzzák a legtöbb befektetést

Vágólapra másolva!
Minden eddigi rekordot megdönt jövőre és az évtized végéig a globális működőtőke-áramlás értéke, de a korábbi folyamat visszafordulásával a közvetlen befektetésekből ismét sokkal nagyobb arányban részesednek majd a fejlett piacok, mint a feltörekvő gazdaságok.
Vágólapra másolva!

A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője elemzése és előrejelzése szerint tavaly a világgazdaság egészében 1230 milliárd dollár (234 ezer milliárd forint) volt a közvetlen külföldi befektetések teljes értéke, 34,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

Ezen belül a feltörekvő térségbe - az S&P ide sorolja a 19 nyugat-európai országon, az Egyesült Államokon, Kanadán, Japánon, Ausztrálián és Új-Zélandon kívül az összes piacot - 461,9 milliárd dollár működőtőke érkezett 2006-ban. Mivel azonban 2005-ben és 2006-ban sokkal erősebben nőtt a fejlett piacokra irányuló működőtőke-befektetések értéke, mint a feltörekvő gazdaságokba érkező közvetlen külföldi befektetéseké, ez utóbbi térség részesedése a globális beáramlási értékből tavaly 38 százalékra csökkent az előző évi 44 százalékról, illetve a 2004-ben mért 48 százalékos csúcspontról.

A hitelminősítő előrejelzése szerint a globális működőtőke-befektetési érték növekedése - hacsak nem lesz olyan jelentős geopolitikai fejlemény, amely ezt visszavetné - a következő években is folytatódik, és a közvetlen külföldi befektetések világgazdasági szinten jövőre el fogják érni az 1500 milliárd dollárt, vagyis meghaladják az eddigi, 2000-ben mért, 1400 milliárd dolláros csúcsot.

A fejlett piacok térnyerésének oka, hogy a nyersanyagár-infláció - amely jelentős mennyiségű közvetlen befektetést vezérelt a természeti erőforrásokban gazdag feltörekvő gazdaságokba - immár tetőzött. Emellett a feltörekvők tőkefelvevő képessége is csökkenni fog, ahogy lefutnak a nagy privatizációs programok.

Az S&P jóslata szerint 2010-re az éves globális működőtőke-áramlás értéke el fogja érni az 1700 milliárd dollárt, de ebből 1100 milliárd dollárnyi a fejlett piacokra irányul, és a feltörekvők a maradék 600 milliárd dolláron osztoznak majd.

Nem ez az első ilyan prognózis. Néhány hete az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző háza - is azt jósolta, hogy a legvonzóbb befektetési terepet a következő években a fejlett ipari országok adják. Az EIU szerint - amely az S&P-től eltérő összetételben csoportosítja a fejlett és a feltörekvő országokat - 2010-ben a fejlett gazdaságokban 979,4 milliárd dollár, a feltörekvő térségben 427,9 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetést hajtanak majd végre.

A ház szerint a működőtőke messze legvonzóbb piaca az Egyesült Államok, ahová 2006-2010 között, éves átlagban várhatóan 298,1 milliárd dollár új külföldi közvetlen befektetés érkezik, az EIU által erre az időszakra jósolt éves globális összérték 23,21 százaléka.

A Standard & Poor's-elemzés szerint a feltörekvő piaci országcsoporton belül is folyamatosan csökken az új EU-tagállamok részaránya a térségnek jutó működőtőkéből: a tíz új uniós ország 2005-ben 8,3, 2006-ban 8,2 százalékkal részesedett, és aránya 2010-re - ekkor már Romániával és Bulgáriával együtt számolva is - 7,6 százalékra fog csökkenni. Mindeközben az előrejelzés szerint elsősorban Délkelet-Európa és a FÁK-országok részaránya fog növekedni. A legnagyobb tőkebefektetési célpont Ázsia, amely tavaly a térségbe érkező működőtőke-érték 37,9 százalékát kapta.

Az elemzés szerint a tíz új EU-tagállamba tavaly - csaknem 13 százalékos emelkedéssel - rekordértékű, 38 milliárd dollárnyi működőtőke érkezett. A legtöbbet - 16,2 milliárd dollárral - Lengyelország kapta, ami 109,9 százalékos éves növekedésnek felelt meg, utána Csehország következett 11 milliárd dollárral, majd Magyarország 6,2 milliárd dollárral. Ez utóbbi ugyan 7,3 százalékkal kevesebb a 2005-ben mért 6,7 milliárd dollárnál, a négy legnagyobb közép-európai EU-tagállam közül azonban a magyar gazdaságban volt a legmagasabb 2006 végén a GDP-arányos kumulatív működőtőke-állomány, 57,4 százalékkal.