Túl drága a kártyaelfogadás Magyarországon

Vágólapra másolva!
Magyarországon - szemben az uniós tagországok többségével - még mindig túlsúlyban van a készpénzfelvét szemben a kártyás vásárlás. A magas díjak miatt ugyanis kevés a kártyaelfogadóhely. A tendencia akkor fordulhatna meg, ha a bankok mérsékelnék a kereskedői jutalékot. Ez azonban csak akkor valósulna meg, ha a lakosság többször vásárolna kártyával.
Vágólapra másolva!

Az unió versenyhivatala és az Európai Bizottság ugyan a díjak letörése és a verseny fokozása mellett tette le voksát, az euróövezeti standardok nyugat-európai bevezetése várhatóan nem hozza el hazánk számára a díjak csökkenését. A kiskereskedőknek pedig túl drága a kártyaelfogadás kiépítése - írja a Világgazdaság.

Az osztrák MasterCard a napokban közölte: a tulajdonos Europay Austria már áprilistól mérsékli a kereskedői díjakat a jelenlegi 1,75 százalékról 1,5-re. Ezek 2008 és 2009 folyamán további 0,25 százalékkal mérséklődve egészen 1 százalékig apadhatnak.

A kártyajutalékok csökkentésének Magyarországon is lenne tere. Hazánkban ugyanis 2,5 százalék körüliek a kereskedői jutaláékok, ami az európai uniós átlagnál két-háromszor magasabb - közölte Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa. A kártyadíjakkal foglalkozó uniós kiadvány is Magyarországot említi negatív példaként (két másik uniós országgal együtt) a túlságosan magas tranzakciós díjak miatt.

A Magyar Bankszövetség nem reménykedik abban, hogy az osztrák díjak csökkenése hamarosan begyűrűzne hazánkba. Bár jelenleg több jogos kiadás is terheli a hazai bankokat (pénzváltásból eredő kiadások, a kártyás visszaélések költségei), az osztrák díjak alakulásától függetlenül is vizsgálni lehetne, mi okozza a magas magyar szintet. A magyar csökkentéshez az kellene, hogy a Gazdasági Versenyhivatal - éppúgy, mint uniós társa - vizsgálni kezdje, mennyire jogosak a magas díjak.