Rekordévet zárt az Electrolux

Vágólapra másolva!
Az Electrolux Lehel Kft. 180,9 milliárd forintos rekord árbevételt ért el tavaly Magyarországon, ami 24,6 százalékos növekedés volt egy év alatt - mondta Takács János, a cég vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón. A cég termelése is az eddigi legmagasabb volt a hűtőszekrények, és a porszívók tekintetében is.
Vágólapra másolva!

A cég számára tavaly kedvező folyamat volt, hogy két év után ismét 7,9 százalékos bővülést tapasztaltak. Belényesi Zsolt, a cég igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007-ben a megszorítások hatása biztosan jelentkezni fog.

Az átlagárak is emelkedtek tavaly, aminek oka, hogy a cég felmérése szerint a vásárlók 93 százalékának a legfontosabb szempont az energiatakarékosság.

A növekedésben kiemelt szerepe volt az új gyártósorok beindításának is. Jászberényben tavaly 1,3 millió darab hűtőszekrény készült tavaly, míg fagyasztóládából 567 ezret állítottak elő. Ez a mennyiség a hűtőszekrény esetében 6,5 százalékos, a fagyasztóládáknál pedig 5,1 százalékos növekedést jelentett. E mellett a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban további 703 ezer hűtőszekrény készült el, szemben az egy évvel korábbi, 279 ezer darabbal. A Jászberényben előállított hűtők 8,4 százalékát, a nyíregyháziénak pedig 5,8 százalékát adták el Magyarországon. A jászberényi -Európa egyetlen - Electrolux porszívógyárában 7,7 százalékkal növelték tavaly a termelést, ami 2,564 millió darab porszívó elkészítését jelentette.