Tesco szupermarket nyílt Üllőn

Vágólapra másolva!
A Tesco csütörtökön ezer négyzetméter nettó eladóterű szupermarketet nyitott Üllőn - közölte a Tesco Magyarország. A vállalat 2007-ben 25 újabb egység - 15 hipermarket és 10 szupermarket - megnyitását tervezi.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon 12 éve működő Tesco közel 19 ezer munkavállalót alkalmaz, és minden új áruház nyitásával körülbelül 100-300 új munkahelyet hoz létre. Jelenleg 67 Tesco hipermarket működik Magyarországon és 2004 második negyedévétől 40 saját benzinkutat üzemeltet.

Hardy Mihály, a kereskedelmi cég szóvivője korábban arról tájékoztatott, hogy 2007-ben 15 hipermarket és tíz, legfeljebb 1000 négyzetméteres áruház (szupermarket) nyitását tervezi a cég a vidéki városokban.

A Figyelő TOP-200-as listája alapján a Tesco-Global Áruházak Zrt. a hetedik helyen áll a 424,908 milliárd forint 2005. évi árbevételével, amely 13,9 százalékkal volt több a 2004. évinél. Ezzel a Tesco a legnagyobb hipermarketlánc Magyarországon. A cég adózott nyeresége 5,6 százalékkal 6,438 milliárd forintra mérséklődött 2005-re. Az eszközarányos adózott profit (ROA) 1,7 százalék volt, az egy évvel korábbi 2,7 százalékkal szemben.