Fúziók előtt az európai légi piac

Vágólapra másolva!
Küszöbön áll az európai légitársaságok piacának konszolidációja. Számos céget kínálnak ugyanis eladásra.
Vágólapra másolva!

Közben egyre inkább eltűnnek a különbségek a diszkont és a szokványos charter légitársaságok között, mert hagyományos cégek - mint például a Lufthansa - is igyekeznek olcsó árakkal elhódítani az utasokat versenytársaiktól.

Több ügylet is körvonalazódik. A német LTU például a Thomas-Cook leányvállalatát, a Condort vette célba. Az olasz kormány már régóta keres vevőt a gyengélkedő Alitaliára, az Európában piacvezető olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair az ír nemzeti légitársaságot, az Aer Lingust szeretné megvenni. Ez utóbbi ügylet révén a Ryanair a diszkont társaságok számára jelenleg még elképzelhetetlen kategóriában, a transzatlanti piacon is megvethetné a lábát.

Az európai légi piac - az Egyesült Államokkal ellentétben - rendkívüli módon megosztott: az USA-ban az öt legnagyobb légi cég uralja a piac 67 százalékát, Európában 31 százalékát. Egyebek mellett ezzel magyarázható, hogy az idén és jövőre a kontinensen várhatóan fel fog gyorsulni a fúziós folyamat, ami még inkább elmossa a különbségeket az egyes légi cégek szolgáltatásai között.