A legtöbb pályázó város már ismeri az idei panelfelújítási lehetőségeit. Az önkormányzatok és a lakosok szerződéskötése után a közeljövőben kiválasztják az építőket is.

A panelfelújítási programban Komló csökkenő aktivitással vesz részt, hiszen két éve és tavaly még négy-öt társasház, a most tavasszal kezdődő korszerűsítéskor már csak egyetlen, 84 lakásos, iparosított technológiával épített ház külső hőszigetelésére pályáztak a lakók.

Horváth László, városüzemeltetési iroda vezetője elmondta, az önkormányzatot terhelő, egyharmadnyi forrást igénylő panelprogram mellett a város támogatja, a zömében az ötvenes-hatvanas években készített, téglaépítésű társas- és családi házak felújítását is.

Az idei felújítási munkák egyelőre nem kezdődtek meg, még hátra van a támogatási szerződések aláírása. Döntöttek ugyanakkor abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, az önkormányzat segít a kivitelezők kiválasztásában, felvállalja a meghívásos pályáztatás terheit, valamint építési szakértőket kér fel az elvégzett munkák ellenőrzésére.

Komlón nagy az igény a téglaépítésű házak felújítására is. Korábban öt-, illetve hétmillió forintot kaptak lakásuk hőszigetelésére a jelentkezők, idén már tízmilliós keretet nyitottak korszerűsítésre, illetve a nyílászárók cseréjére.

A program népszerűségét jelzi, hogy a város évente 25-40 ház kisebb-nagyobb felújításához járulhat hozzá. Becslések szerint a félretett, összesen 10 millió forint felhasználásával a lakosság idén, mintegy 40 millió forinttal növelheti a lakások értékét.

Szegeden féltávon is túljuthatnak

Szegeden 188 társasház érintett az idei panelfelújításban, összesen 6135 lakás hőszigetelését végzik el. Németh István, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. vezérigazgatója idén is arra számít, hogy a pályázatban vállalt feltételek mellett, Tarján városrésztől kezdve Újszegedig minden érintett városrészben megkezdődhetnek az építkezések.

A szegediek sikerrel pályázták meg az állami forrásokat, így összesen 3,78 milliárd forintot költenek a lakásokra. Ennek egyharmadát állja a lakosság, míg a várost terhelő részre - tizenöt évre szóló futamidővel - 1,4 milliárd forint hitelt vett fel az önkormányzat a Panel Plusz-programban.

A szegedi ipari technológiával emelt házak zöme tízemeletes. Főként a hatvanas és a hetvenes években készítettek esetében indokolt a szigetelések rekonstrukciója. A Tisza-parti nagyvárosban 27 ezer panelos lakást tartanak nyilván, s ha teljesítik az idénre vállalt mennyiséget, a négy éve megkezdett első ablakcsere óta túljutnak a felújítási feladatok felén.

Az őszi fűtési szezonra összesen 13 500 lakást fejeznek be, s ezzel a teljesítménnyel felzárkóznak a listavezető Székesfehérvár és Pécs mögé.

A hamarosan esedékes teendők elvégzésére a társasházak saját hatáskörben kiválasztják a kivitelezőket és a műszaki ellenőröket. Néhány ház esetében közbeszerzési eljárással keresnek építőket, mivel a felújítás értéke meghaladja a törvényben rögzített határt.

Az igényelt források tartalmazzák a lakóházak környezetének korszerűsítését is. Járdák, parkok, pihenők készülnek, amelyeket az egyes helyeken kalákába álló lakóközösségek további fejlesztésekkel egészítenek ki. (Uniós forrásból Szeged további egymilliárd forintot költhet a legrégebbi városrészek közül Tarján "humanizálására", az utak rendbetételére.)

A kivitelezési szerződések zöme Szegeden is hőszigetelésekre, nyílászárók cseréjére, a házak színezésére szól. Németh István szerint a tavasz végéig tartó előkészületek után minden helyszínen megkezdődhetnek a munkálatok. Mint mondta, Szegedet idén is elborítják az építők állványai.