Bírság nélkül ítélte el a Whirlpoolt a GVH

Vágólapra másolva!
Megtévesztette a fogyasztókat a Whirlpool Magyarország Kft., mivel a honlapján jelzett szervíz-kiszállási határidőket nem tartotta be. A jogsértés csak cég saját internetes honlapján állt fenn, ezért a Gazdasági Versenyhivatal ezúttal nem rótt ki bírságot.
Vágólapra másolva!

A Whirlpool Magyarország Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított tavaly két időszakban is, amikor internetes honlapján javítási tevékenységével kapcsolatban maradéktalanul be nem tartott vállalást tett - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés megállapításán túl a hivatal bírságot nem szabott ki.

A GVH keddi közleménye szerint a kifogásolt hirdetésben a Whirlpool Magyarország Kft. 2005 márciusától 2006. szeptember 22-ig azt állította, hogy Budapesten 24 órán, vidéken 48 órán belül, 2006. szeptember 22-től 2006. november 16-ig pedig azt közölte, hogy Budapesten 1, vidéken pedig 2 munkanapon belül száll ki a szerelő a fogyasztó hibabejelentését követően. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan ugyanakkor nem működött olyan rendszer, amely révén a Whirlpool maradéktalanul eleget tudott volna tenni a tájékoztatásban tett vállalásának - állapította meg a GVH.

A közlemény szerint a jótállás, illetőleg általában a javítás körülményei, gyorsasága szorosan az áruhoz kapcsolódó olyan tulajdonságok, amelyekre vonatkozó tájékoztatás alkalmas a választásban megnyilvánuló fogyasztói döntés befolyásolására.

A GVH a kizárólag a saját internetes honlapon megvalósult jogsértés megállapítása mellett nem ítélte indokoltnak a bírság kiszabását - derül ki a közleményből.