Vágólapra másolva!
Drákói szigorral büntetné a gyógyszerek, játékok és más árucikkek kereskedelmi célból történő hamisítását az a jogszabálytervezet, amelyet tegnap hagyott jóvá az Európai Parlament (EP) törvényhozási bizottsága - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A testület elfogadásra javasolja az EP egészének és a tagországok törvényhozásának az Európai Bizottság (EB) által kidolgozott tervezetet. Bűncselekménynek minősítené és négy évig terjedő börtönnel, illetve 300 ezer euróig terjedő pénzbírsággal sújtaná az elkövetőket. A jogszabály kiterjedne a szerzői jogok megsértésére, azaz az illegális másolásra, a márkajelzések lopására és utánzására is.

Különösen súlyosan büntetnék azokat, akik gyógyszerek hamisításával egészségkárosító termékeket árusítanak. A tervezet a büntethetőség feltételéül szabja a kereskedelmi haszonszerzés szándékát, azaz nem foglalkozik például a magánszemélyek magáncélú zene- és filmmásolásaival.

A szabályozás kezdeményezésével az EB ingoványos területre lépett, egyelőre ugyanis sokan vitatják az EU jogát ahhoz, hogy büntetőjogi szankciókat is tartalmazó rendelkezésekkel szabályozza a közösség belső piacának működését. Az EB 2005-ben szigorította korábbi javaslatát az Európai Bíróság ítéletére hivatkozva, amely szerint hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetésekkel is fel lehet lépni azokkal szemben, akik komoly környezeti kárt okoznak.

A holland parlament szerint ugyanakkor nem lehet ilyen tágan értelmezni, azaz mintának tekinteni a bíróság döntését. A törvényhozási bizottság szocialista tagja, az olasz Nicola Zingaretti szerint viszont a tervezett jogszabály megfelel az arányosság és a szubszidiaritás elvének (az utóbbi szerint a döntéseket azon a legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő információk).