Totális sztrájk Izraelben: ellentétes hírek

Vágólapra másolva!
A Reuters és a BBC értesülése szerint az izraeli Histadrut szakszervezeti szövetség szerdán általános sztrájkot indított. Ennek ellenére a Malév egyelőre úgy számol, hogy este elindulhat egy gépük Izraelbe. 
Vágólapra másolva!

Leállnak a nemzetközi légijáratok, nem működnek a szolgáltatások Izraelben, miután megszakadtak a kormányzattal az elmaradt bérek kifizetéséről egész éjjel folytatott tárgyalások - tudósított a Reuters. A sztrájkbejelentéssel egyidejűleg a munkaügyi bíróság összeül, hogy a létfontosságú szoláltatások ellátásáról benyújtott kormányzati petíciót megvitassa.

A Histadrut azért hirdetett sztrájkot, mivel a városi közalkalmazottak már hónapok óta nem kapnak fizetést. A munkabeszüntetést meghatározatlan időre hirdették meg, így a megfigyelők még azt sem zárják ki, hogy elmarad szombaton az Anglia-Izrael közötti labdarúgó EB-selejtező mérkőzés, amire több ezer angol szurkolót vártak.

A Malév ügyfélszolgálatán az [origo]-nak azt mondták, hogy információik szerint sztrájk van Izraelben, de az este induló Malév-járatot nem törlik addig, amíg látnak lehetőséget arra, hogy a kormány megegyezzen a Histadrut-tal. Az információt Németh Krisztina, a Malév szóvivője megerősítette. A Budapest Airport ügyfélszolgálatán viszont nem tudtak a sztrájkról.

Az [origo] egy Izraelbe tartó utastól azt az információt kapta, hogy az El Al Izraeli Légitársaság Tel Aviv-i járata elindul. Felszólították ugyanakkor az utazóközönséget Ferihegyen, hogy a már feladott csomagjaikból vegyék ki a számukra feltétlenül szükséges cikkeket, mert a sztrájk miatt nem pakolják ki a gépből a csomagokat az izraeli repülőtéren.

Néhány perccel később közölték, hogy mégsem vehetnek ki semmit a csomagokból. Az utasokat felengedték a gépre, a BA honlapja szerint pedig a járat felszállt.

A BA-ról még két menetrendszerinti járat indulna Izraelbe a nap folyamán a késői órákban.