E-útdíj váltja le 2009-re a matricát

Vágólapra másolva!
A költségvetés kilencvenmilliárd forintjába kerülhet, ezért az Országgyűlés jóváhagyását kéri az elektronikus útdíjrendszer kiépítéséhez a kormány. A megtett úttal arányos díjakat autópályákon és főutakon 2009-től csak a teherautók fizetnék - a kisebbek 27, a nagyobbak 40 forintot kilométerenként.
Vágólapra másolva!

Leghamarabb április elején kerülhet az Országgyűlés elé az elektronikus útdíjrendszer (ED) kiépítésének terve. A honatyáknak arról kellene dönteniük: a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) meghirdetheti-e a tárgyalásos közbeszerzési eljárást a matricás autópályadíj-rendszert előreláthatólag 2013-ig fokozatosan felváltó elektronikus díjszedésre. A tehergépkocsik úthasználatát alaposan megdrágítaná az új rendszer - írja a Népszabadság.

Az elektronikus útdíjrendszernek legkésőbb 2009 januárjára 3100 kilométer autópályán, autóúton és főúton kellene kiépülnie. A becslések szerint 26,4 milliárd forintba kerülő beruházás megvalósítása magánbefektetők feladata lenne, a tendert kiíró KKK csupán a megtett úttal arányos díjakat számlázó rendszer szolgáltatásaiért fizetne. Méghozzá öt éven keresztül, összesen 69,3 milliárd forintot.

Mivel a matrica a személygépkocsik számára 2013-ig fennmarad, az új rendszer elsőként a tehergépkocsik, autóbuszok üzemben tartóit érinti. Mai árakon számolva, a 3,5 tonnánál nagyobb kéttengelyes tehergépkocsik és az összes autóbusz kilométerenként 27 forintért használhatja majd a díjas útszakaszokat. A 3,5 tonna feletti, háromtengelyesek 33, a négy- vagy többtengelyesek 40 forintot fizethetnek kilométerenként.

A díjszedés és az úthasználat jogosultságának ellenőrzését a matricás autópályadíj-rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-re bíznák. A társaság öt év alatt 23,5 milliárd forintot kapna erre. Igaz, az ED-rendszerhez illeszkedő ellenőrzési technológiák kiépítése is a cég feladata lenne.

A költségvetésnek, az Európai Unió (EU) irányelveinek megfelelő, a megtett úttal arányos díjszedés bevezetése öszszesen 92,8 milliárd forintjába kerülne 2013-ig. Kiépítése mellett szól azonban, hogy a számítások szerint a szolgáltatói díjak és egyéb költségek elszámolása után, a rendszer öt év alatt 235 milliárd forint nettó bevétellel gazdagítaná az államkasszát.

Emellett hozzájárulhatna a közúti visszaélések visszaszorításához is. A gyorshajtók számára üzenetértékű lehet, hogy a 130 kilométer/órás engedélyezett sebességű sztrádák új ellenőrző rendszerének képesnek kell lennie a 200 kilométeres sebességgel haladó járművek 95 százalékának azonosítására is.