Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága egyhangúlag, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága pedig 22 igen, 4 tartózkodás mellett támogatta Karvalits Ferenc kinevezését MNB-alelnöknek, illetve monetáris tanácstagnak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank 255 forintos euró árfolyam mellett is képes elérni a 2008-ra kitűzött 3 százalék körüli inflációs célt - jelentette ki Karvalits Ferenc, az MNB alelnökjelöltje.

A jegybank feladata az árstabilitás elérése, ehhez megfelelő eszköz az inflációs célkövetés rendszere - jelentette ki Karvalits az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának ülésén. Az inflációs célkövetés rendszere hatékony, fenntartható és fejleszthető - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az árfolyamsáv megállapítása a kormány és a jegybank közös feladata. Mint mondta, erről többet most nem érdemes nyilatkozni.

Az elmúlt évtizedek kutatásai bizonyították: a magas infláció növekedési áldozatokkal jár - mondta Karvalits Ferenc. A jegybanki függetlenség továbbfejlesztésének lehetőségeit elemezve a fiskális és monetáris politika közötti konfliktuskezelő, koordinációs mechanizmusokat említette, hozzátéve, hogy az információcsere, egymás álláspontjának megismerése nem veszélyezteti a jegybank függetlenségét.

A jegybanknak politikai függetlenségének megtartása érdekében tartózkodnia kell attól, hogy a politikai viták részesévé vagy alanyává váljon - közölte az alelnökjelölt, megjegyezve, hogy fiskális politikai döntéseket csak nagy körültekintéssel kommentálhat az MNB.

Kérdésre válaszolva elmondta: azt ma nehéz prognosztizálni, hogy 2010 körül mely országok lesznek képesek belépni az euróövezetbe, ugyanakkor látható, hogy az Európai Központi Bank igen szigorúan veszi a maastrichti kritériumok betartását az euróövezetbe igyekvő jelöltektől.

A jegybanknak nincs kitüntetett árfolyamcélja, s az MNB 2008-as inflációs célját a jelenleginél gyengébb árfolyam mellett alakította ki - mondta Karvalits az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén. Véleménye szerint a jelenlegi magas infláció átmenetinek tekinthető, az így kialakuló negatívhoz közeli betéti reálkamat elfogadható, hiszen az infláció már az év második felében csökken, és 2008-ban visszatér a korábbi 3 százalék körüli mértékhez.

Az euró bevezetése mindenképpen előnyös a magyar gazdaság számára, érdemes azt ambicionálni - jelezte Karvalits, aki azonban konkrét céldátum kijelölése helyett egy fenntartható gazdasági növekedési pálya elérésétr tartotta szükségesnek ehhez. A gazdasági növekedés szempontjából a vállalati beruházások alakulása a leginkább aggasztó, hiszen tavaly ütemcsökkenést mértek - felelte egy képviselői kérdésre az alelnökjelölt.