Magyar cégek a világ legnagyobbjai között

Vágólapra másolva!
Éves adatok alapján az egyesült államokbeli Citigroup Inc. pénzügyi csoport volt tavaly a világ legnagyobb vállalata - derül ki a Forbes magazin összeállításából. A Citigroup már egy évvel korábban is a pénzügyi szaklap listájának élén végzett.
Vágólapra másolva!

2006-ban a pénzintézetek taroltak, a második legnagyobb vállalatnak ugyanis a Bank of America bizonyult, a harmadik legnagyobb társaság pedig az HSBC Holdings lett. A Forbes négy kritérium - az árbevétel, a nyereség, a mérlegfőösszeg és a piaci érték - alapján rangsorolja a világ vállalatait - olvasható a Napi Gazdaságban.

A győztes Citigroup egyetlen kategóriában sem szerezte meg az első helyet, de összesítésben így sem talált legyőzőre. A világ vezető multinacionális társaságai közül a legnagyobb éves árbevétellel, az amúgy a 17. helyen végző, egyesült államokbeli Wal-Mart Stores Inc. kiskereskedelmi óriásvállalat büszkélkedhet, majd az olajszektorban érdekelt ExxonMobil és a Royal Dutch Shell következik. A legnagyobb profitot 2006-ban ez utóbbi két energetikai társaság hozta össze.

Az összesített listán a visegrádi országok hét vállalattal képviseltetik magukat, egyedül szlovák vállalat nem került be a Forbes összeállításába. A Mol a 632., az OTP Bank a 780. helyre került. A régió legjobbja a cseh CEZ villamos művek, amely a 453. helyen végzett, ezzel megelőzte a veszteséges General Motors Corp.-t, amely az 513., noha az árbevétel alapján az ötödik.