Ha minden a tervek szerint halad, 2009-re új városközpontot kap a XI. kerület. A budai Skála helyén kiskereskedelmi, irodai és lakócélú ingatlanegyüttes épül.

Megkapta az építésügyi hatóságtól a bontási engedélyt a Budai Skála áruházra a beruházó ING Ingatlanfejlesztő Kft., de a munka csak nyáron kezdődik - mondta Elekes András ügyvezető igazgató az MTI-nek szerdán.

A bontás előtt, még április végéig megszüntetik a parkolót és a területén lévő ideiglenes piacot, hogy megkezdődhessen a régészeti feltárás. Az áruház bontása csak a feltárást követően, várhatóan június 30-án indul.

Miután az új épületek engedélyezése nem zárult le, Elekes András csak a beruházó szándékairól tudott beszámolni. A közel 3 hektáros telekre felépítendő objektumok között a tervekben szerepel egy 40 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi áruház, amelyben kisebb és nagyobb üzletek is helyet kapnak.

A szórakozást 10 ezer négyzetméternyi felület szolgálja majd, ebben a legnagyobb területet a 13 termes mozi foglalja el, de lesz fitneszterem és elektronikus kaszinó is. A projekt része még 100 lakás és 10 ezer négyzetméternyi iroda. Az épületek alatt 1200 autó elhelyezésére alkalmas mélygarázs lesz.

A beruházás költsége 35 milliárd forint, a befejezés pedig - ha minden a tervezettek szerint halad - 2009 tavasza. A finanszírozó személye még nem eldöntött, de az ügyvezető igazgató elmondása szerint eddigi beruházásaik finanszírozását az ING csoporton belül oldották meg.