Húszmilliós bírság az Opel-forgalmazónak

Vágólapra másolva!
Az Opel autók hazai forgalmazója a Gazdasági Versenyhivatal szerint két reklámjával is megtévesztette a fogyasztókat. A hivatal a rendkívüli akciók hirdetését kifogásolta.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. április 16-i tárgyalásán megállapította, hogy a General Motors Southeast Europe Kft. tavaly ősszel sugárzott rádiós reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A jogsértésért 20 millió forint büntetést kell fizetnie - derül ki a GVH-nak az [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Az elmarasztalt vállalkozás 2006 szeptemberében az Opel 15. születésnapi akciójára, valamint a 2006 novemberében szervezett "Tök jó Opel-napok" akciójára hívta fel rádiós reklámok segítségével a fogyasztók figyelmét. A GVH az első esetben kifogásolta, hogy a reklám elhallgatta: a 15 százalékos kedvezmény csak a lízingkonstrukció választása esetén vehető igénybe - amely értékesítési módot a vevőknek csak kisebb része választja.

A két hónappal későbbi akció esetében a rádióreklám azon része minősült fogyasztó megtévesztésre alkalmasnak, amely szerint "már 14 990 forinttól gazdag felszereltségű, téli gumis, tök jó Opelhez" lehet jutni. Eközben az akcióhoz kapcsolódó szórólapon is szerepelt, hogy ez csak az első 12 hónapra érvényes, utána jelentősen megemelkedik a havi törlesztőösszeg mértéke - fogalmaz a közlemény.

A bírság összegénél a reklámok költségeit vette alapul a GVH. Súlyosbító körülményként értékelte a rendszeres, igen kedvező akciók által sugallt pozitív imázs kialakítását. Ezzel szemben jelentős enyhítő tényezőként vette figyelembe, hogy a vásárlói döntés meghozatala előtt, a dealernél megkaphatta a vásárló a teljes és valós tájékoztatást.