Gátolnák az adócsalásokat a miniszterek

Vágólapra másolva!
A forgalmiadó-visszaélések visszaszorításának lehetőségeivel, valamint az erős euró hatásaival foglalkoztak elsősorban az EU-pénzügyminiszterek szombaton berlini tanácskozásukon.
Vágólapra másolva!

Erős euró erős gazdasággal, a legjobb párosítás - állapította meg a kétnapos tanácskozáson a belga pénzügyminiszter, aki szerint ezzel együtt kell élni.

Az európai pénzügyminiszterek ez erős euró következményeit vizsgálva akaratlanul is támogatást kaptak az amerikai pénzügyminisztertől, aki egy szombatra virradóra közölt interjúban hitet tett az erős dollár mellett.

Az euró erejére utalva az Európai Központi Bank elnöke pénteken azt közölte: nem tartja kívánatosnak a túlzott, nem a normálisnak megfelelő árfolyamhullámzást, a gazdasági növekedés szempontjából sem.

Jean-Claude Trichet megállapításaihoz csatlakozott az eurózóna pénzügyminiszteri csoportja, az Eurogroup soros elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminiszter is. Kijelentette még, hogy semmi ok a pánikra az euró mostani erősödése kapcsán.

Az euró mindenkori árfolyami csúcsa közelébe került csütörtökön és pénteken az amerikai dollárral szemben. Trichet ennek kapcsán megjegyezte: egyetértett már az amerikai pénzügyminiszterrel együtt abban, hogy az amerikai gazdaságnak érdekében áll az erős dollár.

Pénteken jegyezték az eurót 1,3637 dolláron is, azaz közel állt 1,3667-es árfolyamcsúcsához, amelyet 2004 decemberében ért el. Később azonban visszagyengült 1,36 dollár közelébe.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság május 16-án dönt arról, hogy Málta és Ciprus teljesítette-e az euróövezeti csatlakozás feltételeit.