Idén sem fizet osztalékot a Rába

Vágólapra másolva!
A Rába Nyrt. a tavalyi évben elért 3,53 milliárd forintos adózott eredményt eredménytartalékba helyezi, és nem fizet osztalékot - döntött a társaság közgyűlése csütörtökön Győrött.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés elfogadta az igazgatóság tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A cégcsoport a 2006-os évet 50,3 milliárd forint árbevétellel zárta.

Pintér István elnök-vezérigazgató az ülésen elmondta: a lényegesen nem javuló üzleti környezet ellenére folytatódott tavaly a társaság árbevételének dinamikus növekedése, ennek és a hatékonyságjavító intézkedéseknek köszönhetően pedig javította eredményességét.

A tavalyi 50,3 milliárd forintos árbevételt az elnök-vezérigazgató rekordnak minősítette, hozzátéve, hogy a cégcsoport 3 év alatt több mint 60 százalékos forgalomnövekedést ért el.

Az értékesítést az Amerikai Egyesült Államok, továbbá Európa piacain és a FÁK országokban realizálta a cégcsoport. A Futómű Kft. növelte értékesítését a FÁK-országokban, az Egyesült Államokba komplett futóműveket is szállít, és megkezdte az európai piacszerzést. A Rába Jármű Kft. is eredményesen működött az elmúlt évben, növelte árbevételét, és közel 20 százalékkal javította a létszámhatékonyságot.

Pintér István szólt arról is, hogy a telephely-racionalizálás befejeződött, a jármű üzletág átköltöztetése 900 millió forintba került.

A Rába valamennyi győri tevékenysége ma már egy telephelyen folyik, ezáltal új szakaszba léphet a felszabadított ingatlanok hasznosítása. Értékesítésük a hitelállomány csökkentését szolgálja - mondta az elnök-vezérigazgató.

A közgyűlésen az igazgatóságba választották a malajziai Khalid Bin Abdol Rahmant a DRB-HICOM Berhad képviseletében. Az új igazgatósági tag a DRB-HICOM vállalati tervezés vezetője.

Sor került az alapszabály módosítására és a háromtagú auditbizottság megválasztására az új gazdasági törvény hatályba lépése értelmében. A közgyűlés a KPMG Hungaria Kft.-t választotta könyvvizsgáló cégnek a 2007-es üzleti évre 22,5 millió forint + áfa javadalmazással.