Nem kifizetődő a strucctartás

2007.05.02. 8:05

A magyar strucctartók egyelőre csak vendéglőkkel üzletelnek, a madarak húsáért még nem versengenek a hentesboltok. Szakértők szerint strucctartásból csak azok élhetnek meg, akik legalább 100 madarat tartanak és folyamatosan tudnak szállítani a feldolgozóknak.

Magyarországon jelenleg mintegy 150 farmon, évente kétezer struccot nevelnek fel. A másfél mázsás állatok gazdái minden évben az áttörést várják. Tavaly is reménykedtek abban, hogy végre keresik majd a struccokat, de a madárinfluenza miatt bekövetkezett külkereskedelmi zárlat nyomán csak nagy nehézségek árán tudták értékesíteni az óriás futómadarak húsát - írja a Népszabadság.

Tíz évvel ezelőtt még közel négyszáz strucctartó volt, akik azt hitték, hogy évente 400 ezer kiló hússal jelenhetnek meg a magyar húspiacon. Azóta világossá vált, hogy a magyarok nem szeretnének ennyi futómadarat fogyasztani.

Hollandiában vagy Belgiumban a naposstrucc 15 ezer forintba kerül, másfél éven belül több tízezer forintos tiszta haszonra lehet vele szert tenni a szakértők szerint, mégis egyre többen tartják kockázatosnak a futómadár-tartását.

A struccfeldolgozás hazai feltételei nem alakultak ki - állítja Harmat Imre, a balatonfüredi struccfarm és étterem tulajdonosa. Strucc vágására is alkalmas vágóhíd ugyan kettő is működik hazánkban, ezek azonban a hús értékesítését nem vállalják. A gazdák így jobban járnak a horvátországi vágóhíddal, ahol folytonos szállítás esetén megvásárolják a húst. Ez a kapcsolat azonban az év elején a madárinfluenza miatt átmenetileg nem működött.

A hazai strucchúst főként exportra termelik, Nyugat-Európában ugyanis van hagyománya a nagytermetű szárnyas fogyasztásának - olvasható a Népszabadságban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK