A bankok készek az átütemezésre

Vágólapra másolva!
Erősen kétséges, hogy megoldható-e a fagykár miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók állami támogatású hiteleinek átütemezése. A bankok a többi hitel esetében szívesen látnák az állam garanciavállalását - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A bankok nem zárkóznak el a múlt heti fagy miatt nehéz helyzetbe került termelők hiteleinek átütemezésétől, ám ahogy azt az OTP Banknál elmondták, a nem támogatott hitelek esetében az átütemezés kizárólag az adós és a bank közötti egyedi megállapodáson alapul.

A pénzintézet kissé tamáskodó azzal kapcsolatban, hogy az államilag (állami kezesség vagy kamattámogatás útján) támogatott hitelek esetében lesz-e mód a hitelek meghosszabbítására. Ezekhez ugyanis, a pénzintézet ismeretei szerint EU-jóváhagyás is szükséges, még akkor is, ha ez a hazai költségvetést terheli.

A költségvetés helyzete és az EU-jóváhagyás átlag öt- hathónapos átfutása az OTP szerint nem valószínűsíti a támogatott hitelek prolongációját - főleg azért nem, mert a banknál a kihelyezett agrárhitelek nagyjából 70 százaléka éven belüli kölcsön. Ha viszont a kormány megoldja a támogatások igénybevételének meghosszabbítását, a bankok partnerek lesznek ebben - hangsúlyozzák a legnagyobb kereskedelmi banknál.

A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) arra figyelmeztetnek, hogy a mezőgazdaság sajátosságaiból eredően szinte minden évben van olyan körülmény, amely az ügyfélkör egy részét kedvezőtlenül érinti, a bank ezért most is, mint az eddigiekben is, kész a hitelek átütemezéséről tárgyalni.

Itt a mintegy 4500 vállalkozás nagyobb sikerrel kilincselhet, hiszen az MFB agrárhitelei kivétel nélkül éven túliak, futamidejük 5 és 20 év között van. A bank által nyújtott kölcsönök igazodnak a mezőgazdasági ciklikussághoz - a partnereknek általában évente egyszer (október 20-án) van kamat- és tőkefizetési kötelezettségük, így esetükben még öt hónap áll rendelkezésre, hogy az ügyfél a tényleges termelési adatok birtokában döntsön az esetleges átütemezésről.

Az MFB szerint az átütemezés csak azoknál az ügyfeleknél okozhat gondot, akik fejlesztési hitelének a véglejárata erre az évre esik. Ahol bizonyosan nem lesz mód az átütemezésre, az a támogatást megelőző hitelek köre: itt a törlesztést a megérkező forrás kvázi törleszti.

Az OTP szerint a többi rövid távú hitelt sem érdemes - még az átütemezés kapcsán sem - éven túlivá alakítani, mivel azokhoz más jellegű fedezetek szükségeltetnek, ráadásul a hitelkamatok is eltérnek a rövid futamidejű konstrukciókétól.

A pénzintézetek szerint az átütemezés kockázatát csökkentené, ha kérhetnének állami garanciát, de erre kevés esélyt látnak. Nem nagyon fordult elő korábban, hogy egy addig állami támogatással nem érintett hitel (konstrukció) mögé egy esetleges átütemezés kapcsán állami kezességet lehetett volna bevonni. Ráadásul - hívják fel a figyelmet a hitelintézetek - egy ilyen megoldásnak jogszabályi és uniós előírásbeli feltételei is vannak, így megvalósíthatósága sokak szerint kérdéses.