Ténylegesen önerő nélküli lakáslízing

Vágólapra másolva!
A hirdetések dacára valóban önerő nélküli lakáslízing korábban nem volt Magyarországon, egy cég azonban most már ilyet is kínál. A különleges konstrukciók eddig bejöttek a BG Hitel & Lízingnek, így ambiciózus terveket dédelget.
Vágólapra másolva!

"Az ingatlanfinanszírozás specialistái szeretnénk lenni" - nyilatkozta az MTI-nek Hegedűs Éva, az egy éve piacra lépett BG Hitel & Lízing elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint a társaság idén pár százalékos részt akar kiszakítani a mintegy 500 milliárd forintra becsült jelzálog-finanszírozási piacból.

Az említett specialitás azt jelenti, hogy a cég lehetséges ügyféligények legszélesebb körére dolgoz ki finanszírozási módokat, egyebek mellett elsőként jelent meg a piacon a ténylegesen önerő nélküli finanszírozással: a kezdeti költségeket (értékbecslés, közjegyző díja, szerződéskötési díj) is megfinanszírozza.A BG Hitel & Lízing az ingatlan piaci értékének akár 85 százalékát is meghitelezi (a bankok rendszerint az ennél alacsonyabb hitelbiztosítéki érték még kisebb arányát hitelezik). Van jövedelemvizsgálat nélküli, illetve minimálbér igazolásával igényelhető hitelük, és megtalálható a termékpalettában a maradványérték melletti hitel és lízing is.

Az egy évnyi működés során nem tapasztaltak komolyabb törlesztési problémákat, így a két cég portfólióját jónak minősítette Hegedűs Éva. A kihelyezések több, mint 90 százaléka lakáscélú hitel, illetve lízing, az átlagos hitelösszeg pedig 8 millió forint, ami körülbelül egyharmaddal magasabb a piaci átlagnál.

A BG Hitel & Lízing márkanév mögött két cég, a BG Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. és BG Magyarország Lízing Zrt. van, mindkettő a Biggeorge's Holding tagja. Múlt évi forgalmuk 2 milliárd forint volt, az idei első negyedévet 3 milliárd forint kihelyezéssel zárták, de a befogadott hitelkérelmek összege meghaladja az 5 milliárdot.