Pozitív lett a külkereskedelem mérlege márciusban

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi hiány 280,4 millió euró volt január-márciusban, 377,6 millió euróval kisebb, mint 2006 azonos időszakában. Márciusban a kivitel 17 millió euróval meghaladta a behozatalt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Euróban mérve az első három hónapban a kivitel összege 16,023 milliárd eurót tett ki, 18,1 százalékkal többet a bázisadatnál, a behozatal összege pedig 16,304 milliárd euró volt, ami 14,6 százalékkal haladta meg az előző évi adatot. Az első negyedév külkereskedelmi passzívuma 280,4 millió euró, 377,6 millió euróval kevesebb a 2006. év első három hónapinál, amikor 658 millió euró volt.

Márciusban - az első becslés szerint - az export 12,3 százalékkal, az import 6,7 százalékkal nőtt a bázishoz képest. Értékben számítva a kivitel összege 5,788 milliárd euró volt, a behozatalé 5,771 milliárd euró, azaz a márciusi külkereskedelmi mérleg 17 millió eurós többletet mutatott. Tavaly márciusban a behozatal 251,6 millió euróval haladta meg a kivitelt, az egyenleg javulása 268,6 millió euró.

A márciusi kivitel 78 százaléka került az Európai Unióba, a behozatalban az EU részesedése 73 százalék.

A piac nem számított arra, hogy márciusban többlettel zár a külkereskedelem - mondta Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy márciusban a korábbihoz képest egyaránt lassult az export és az import növekedési üteme is, a kivitel 12 százalékkal, a behozatal 7 százalékkal bővült.

"Az előzetes adatokból nem látható a fogyasztási cikkek illetve a beruházási javak importjának alakulása, sejthető azonban, hogy a gazdaság lassuláshoz alkalmazkodnak a vállalkozások" - fogalmazott Barcza György.