A biodízel miatt besárgult Magyarország

Vágólapra másolva!
Gyorsan ráharaptak a biodízelüzletre a magyar gazdák: az országban mindenütt sárgállik a repce, amelynek vetésterülete néhány év alatt megduplázódott. Egyelőre főleg exportálják a termést, hiszen a nagy hazai gyárak csak most épülnek, de az alapanyagul szolgáló növény ára már így is megugrott - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A repce negyedmillió hektár körüli vetésterületével felzárkózott a "nagy" növények mögé. Ez után nem csoda, hogy a laikusnak is feltűnnek az országban mindenütt virágzó táblák.

Nemcsak a repcetáblák növekedtek, de a biodízel alapanyagát gyártó olajütők is épülnek. Pontos számukról, feldolgozó képességükről Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára csak annyit tudott mondani, hogy a tervezett és bejelentett üzemek mintegy 1,3 millió tonnányi repcéből vagy más olajos magból 400 ezer tonnányi végterméket képesek előállítani, ehhez nagyjából 400 ezer hektár termésére lenne szükség. Olyannyira kevés a magyar alapanyag, hogy a magyar olajütők már Ukrajnában, Oroszországban keresik a repcét.

A biodízel alapanyagának hazai felhasználásáról annyit tudni, hogy a Molnak 2008-ban a 4,4 százalékos uniós bekeverési előírás miatt 118 ezer tonna alapanyagra lesz szüksége, 2010-ben pedig 183 ezer tonnára. A szerződéseket már megkötötték a beszállítókkal. A többletet exportálni kell. Gőgös Zoltán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára szerint nagy a kereslet, az Európai Unióban egyelőre jó áron bármilyen mennyiségű repcét és dízelalapanyagot el lehet adni. A szakállamtitkár elmondta: a jövedékiadó-kedvezmények csak az unión belüli repcére és feldolgozásra vonatkoznak, tehát a keleti exportra nem. Azt elismerte: nehéz lesz ellenőrizni, hogy pontosan milyen repcéből készült a biodízel alapanyaga. Az őszre tervezik annak a jogszabálynak az elkészítését, amely a termelésben részt vevők számára is lehetővé teszi saját biodízeljük felhasználását. Ez ugyanis egyelőre a jövedéki szabályozás miatt tilos.