Továbbgyűrűzik a fagyhatás

Vágólapra másolva!
A természeti csapások miatt a lakossági piacokon és szakboltokban menthetetlenül emelkedni fognak az árak. Elképzelhető, hogy egyes gyümölcsök ára két-háromszorosára nő - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az inflációs hatást korlátozza a friss kertészeti termékek kétszázalékos súlya a fogyasztói árindex kalkulációjában, ennél fogva nem számítok a korábbiakat jelentősen meghaladó inflációs hatásra a fagykárok nyomán - mondta Fórián Zoltán, az Agrár-Európa Tanácsadó Kft. Élelmiszeripari Elemzések Központja igazgatója, aki azonban más szempontból elég komoly sokkhatásra számít.

Fórián úgy véli, hogy a minapi fagykár olyan területen sújtott le, ahol e nélkül is telve vannak gondokkal a gyümölcstermelők. Káruk felmérése folyik, az azonban a végső összeg ismerete nélkül is állítható, hogy csak részben lehet a károkat megtéríteni. A veszteség pedig több oldalról éri a gazdát. A terméskiesés miatt bevételei és jövedelme tűnik el. Mivel pedig szállítani nem tud, piacát is elveszíti. Bevétel hiányában az ültetvény fenntartásával kapcsolatos költségek is meghaladják erejét, ami a következő évi termést is visszaveti.

A termelők mellett a hűtő- és konzervipar is a helyzet kárvallottja, hiszen alapanyag hiányában működése kétségessé válik. Az elmúlt évek hosszú sora a gyümölcsfeldolgozást már alaposan visszavetette. Az ingadozó termésmennyiségek és a kiszámíthatatlan árak mind a termelők, mind a feldolgozók kedvét szegték. A tartósított gyümölcsökért pedig a fogyasztó ezután sem lesz hajlandó többet fizetni.

Az alapanyagimport a gyümölcsök esetében nem jelent reális alternatívát. Gyümölcs híján a nagy reményű pálinkafőzdék is veszteségessé válnak. Olyan minőségű, zamatú alapanyagot, ami nálunk terem, nem könnyű külföldről beszerezni.

Sok alkalmi munkákból élőnek is súlyos veszteség az idei gyümölcsszüret elmaradása. A termelői, feldolgozói oldalon tehát nehezen pótolható veszteségek vannak. A munkák és munkahelyek elvesztése pedig továbbgyűrűzik. Az önkormányzatoknál többen fognak segélyért folyamodni, miközben az adóbevételek is csökkennek. Gondot okozhat az is, hogy az igen magasan szervezett kereskedelmi hálózatok ugyan az elmúlt időszakban a hazai kertészeti termékek felé fordultak, ám a jelenlegi helyzet azt vetíti előre, hogy fogyasztóik igényeit határon túli termékekkel fogják kielégíteni.

Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakértője elmondta: a gyümölcstermés felét vitte el a fagykár, a zöldség esetében is jelentős a kiesés, de ez utánvetéssel mérsékelhető. Olyan mértékű károsodásról van tehát az idén szó, amely jelentős nyomás alá helyezi az árakat. Ezeknél a termékcsoportoknál azonban szinte lehetetlen előrejelzést adni ezen a téren. Elképzelhető például, hogy bizonyos gyümölcsök ára akár két-háromszorosára is nő egy hétig, majd a felére zuhan. Az átlagárat az is befolyásolhatja, ha például a szokásosnál lassabban válnak olcsóbbá a termékek. Az mindenesetre tény, hogy a tavalyihoz hasonló dömping-értékesítésre nem lehet számítani. Az idén a kereskedők, feldolgozók versengenek majd, hiszen áruból biztosan kevés lesz.