Már 50 milliárd felett az OTP nyeresége

Vágólapra másolva!
Az OTP Bankcsoport 50,5 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el január-márciusban, a kedden publikált gyorsjelentése szerint. Az eredmény gyakorlatilag megfelel az elemzői várakozásoknak.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült, nem auditált, konszolidált adatok szerint az első negyedévi profit 9,4 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakáét, a múlt év utolsó negyedévinél viszont 24,5 százalékkal magasabb.

A bankcsoport konszolidált IFRS szerinti mérlegfőösszege 2007. március 31-én 7289 milliárd forintot tett ki, 9,8 százalékkal haladta meg az előző negyedévit és 36,7 százalékkal az egy évvel korábbit. A mérlegfőösszeg tekintetében a piaci részarány 1,6 százalékponttal nőtt.

A 2007-es konszolidált eredménynövekedésben fontos szerep hárul a külföldi leánybankokra az időszaki mérleg- és eredményszámok alapján a bankcsoport mérlegfőösszegének 38,4 százaléka, a hitelállomány 39,4 százaléka, a betétek 37,1 százaléka, az adózott eredmény 24,8 százaléka már a külföldi leánycégektől származott - állapítja meg a jelentés.

2007 első negyedévében az elemzők és befektetők részéről a legfontosabb kérdés az volt, hogy a magyarországi stabilizációs intézkedések milyen mértékben érintik a társaság hitelezési aktivitását, illetve mennyire lesz gyors és sikeres a 2006-ban megvásárolt külföldi pénzintézetek integrációja.

Az első három hónap összességében nem támasztotta alá a magyar piaccal kapcsolatos korábbi borúlátó várakozásokat: a szezonális hatások mellett is viszonylag erős maradt a lakosság hitelfelvételi kedve - olvasható az OTP gyorsjelentésében. Mivel az alapkamat változatlanul a 8 százalékos szinten maradt, a főbb devizákkal szemben fennálló jelentős nominális kamatkülönbség, valamint a szűk sávban mozgó, tovább erősödő forint növelték a lakosság deviza alapú hiteltermékek iránti keresletét. A lakáscélú jelzáloghitelek mellett a szabad felhasználású jelzáloghitelek döntő hányada is svájci frank alapúvá vált.

Betéti oldalon a forint és deviza megtakarításokért folytatott betéti akciók eredményeként az állományok stabilizálódtak, sőt a verseny révén az ügyfelek kismértékű betéti kamatemelkedést is realizálhattak.

A bankcsoport hazai piaci pozíciói változatosan alakultak: az előző negyedévhez képest változatlan maradt a betéti részarány (23,7 százalék), ezen belül mérséklődött a lakossági betétek aránya (-0,7százalékpont), emelkedett viszont az önkormányzati (+1 százalékpont) és vállalati betéti pozíció (+0,1százalékpont).

A hitelek tekintetében 0,2 százalékpontos részarány csökkenés következett be, az önkormányzati hiteleket leszámítva (+0,9 százalékpont) gyakorlatilag valamennyi szegmensben különböző mértékű visszaesés következett be. Csökkent a lakáshitel piaci részesedés (-1 százalékpont) és minimálisan gyengült a fogyasztási hitel piaci pozíció is (-0,2 százalékpont).