Az unió lassítja a lovi eladását

Vágólapra másolva!
Csúszik a lóversenyfogadás privatizációja, mert az Európai Bizottság kifogásolja a magyar törvényi korlátozásokat. A lóversenyek közvetítése a UPC hálózatába kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az eredeti tervekben még úgy szerepelt, hogy februárban jelentetik meg a lóversenyfogadás koncesszióba adásáról, valamint a lóverseny-társaságok, azaz a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. eladásáról szóló pályázatot. A kiírást ellenben nem tették közzé, és az ÁPV Zrt. részéről úgy nyilatkoztak, hogy áprilisban jelenik meg a privatizációs tender. Ez nem történt meg és úgy tűnik, hogy májusban kerül erre sor - írja a Népszabadság.

Az ÁPV Zrt.-nél az Európai Bizottság Magyarországgal szemben indított eljárásával magyarázzák a késést. Az unió kifogásolja a hazai szerencsejáték- törvény sportfogadásra és ezek reklámozására vonatkozó rendelkezéseit, pontosabban azt, hogy a külföldi székhelyű társaságokkal szembeni korlátozások beleütközhetnek a szolgáltatások szabad mozgását garantáló uniós szabályokba.

A bizottság március végén a szabályozás megváltoztatására szólította föl Magyarországot. Hazánknak két hónapja van válaszolni a bizottság "felvetéseire", a határidő május végén jár le. Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. szóvivője szerint a magyar álláspont kialakítása kapcsán kormányzati döntés várható. Ez érintheti a tender feltételrendszerét, így a koncessziós és a privatizációs pályázat kiírásával meg kell várni a kormány döntését. Az idő pedig igencsak szorítani fog, ha a kormány tartani akarja magát az eredeti tervekhez, miszerint még az idén lezárják a privatizációt.

A két társaság eladásáról és a lóversenyfogadás koncesszióba adásáról egyébként tavaly év végén döntött a kormány, amely szerint ezeket egyszerre kell lebonyolítani. Így a befektető-jelölteknek mindkét pályázaton indulniuk kell. A cégek eladását az ÁPV Zrt., míg a koncesszióba adást a Pénzügyminisztérium vezényli le. (Utóbbi esetben bukmékeri fogadás szervezésére is jogot nyer a győztes.) A privatizációval kapcsolatban további kérdéseink elől kitértek az ÁPV Zrt.-nél, így az érdeklődő cégekről sem kaptunk felvilágosítást.

A privatizációs eljárás előkészítése mellett lehetővé tennék az országos tévéközvetítéseket, éppen a magánosítási eljáráson való magasabb ár elérése érdekében. Lényegében csak pénz kérdése, hogy az eddigieknél jobb, magasabb színvonalú közvetítéseket mikor lehet elindítani, hiszen a UPC+ csatornával már aláírták a megállapodást.