Borúlátók a magyar vállalkozók

Vágólapra másolva!
Az idei év első félévben a magyar cégek üzleti helyzetét nagyfokú bizonytalanság, az októberi jelentős visszaesés után tovább romló helyzetértékelés és a várakozások kismértékű javulása jellemzi - áll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének (GVI) áprilisi konjunktúra kutatásában.
Vágólapra másolva!

A GVI konjunktúra mutató értéke 1998 óta a második legalacsonyabb volt az idén áprilisban, 0,102. Tavaly áprilisban a mutató 0,159 volt. Az index kissé javult az előző felmérés, tavaly október óta.

Az enyhe emelkedést az üzleti helyzetre és a jövedelmezőségre vonatkozó, javuló várakozások és a minden eddiginél alacsonyabb beruházási aktivitás némi erősödése mozgatta, miközben mind az üzleti helyzet értékelésére, mind a várható rendelésállományra vonatkozó indikátorokat további romlás jellemzi.

A megkérdezett cégek helyzet-értékelésére nagyon nagy különbségek jellemzők. A cégek egy csoportja - elsősorban az exportáló, külföldi tulajdonban lévő, nagyobb cégek - továbbra is kedvezően ítéli meg helyzetét és kilátásait. A mikro-vállalkozások, a kizárólag a belföldi piacra termelők és a magyar, valamint a vegyes tulajdonban lévő cégek többsége viszont rendkívül rossznak és romlónak látja üzleti kilátásait.

Miközben a külpiaci konjunktúra viszonylag erős és várhatóan nem nagyon fog módosulni 2007 első félévében, a magyar cégek körében rendkívül magasra - 79 százalékra - nőtt a kapacitás-kihasználtság, a beruházási aktivitás ugyanakkor alig mozdult el a tavaly októberi mélypontról. Ez a helyzet, az üzleti bizonytalanság további fennmaradása esetén, a magyar gazdaság növekedési potenciálját csökkenti már középtávon is - áll az MKIK GVI összefoglalójában. A kapacitás-kihasználtság az exportáló cégeknél szökken az égbe, miközben az idén várhatóan alig, vagy egyáltalán nem bővülő belföldi piacra termelő cégek körében sokkal alacsonyabb.

Az ágazatok között az iparra és a szállításra a romlás, a többi ágazatra a kisebb-nagyobb mértékű javulás a jellemző. Az építőipari cégek kilátásai, a viszonylag enyhe tél ellenére alig javultak, amit a beruházási kereslet és ezen belül az építési beruházások keresletének gyengesége indokol. A kereskedelemben és az egyéb szolgáltatásoknál a korábbi, rendkívül rossz helyzetértékelés korrekciója figyelhető meg, míg az idegenforgalmi cégek véleményének optimistábbra válását a szezonális hatások indokolják.

A felmérés szerint a gépekre irányuló beruházási aktivitás kismértékű erősödése várható a következő fél évben, elsősorban az iparban. A nem beruházó cégek aránya 24-ről 16 százalékra csökkent az októberi felmérés óta. Gyengébb beruházási aktivitás lesz jellemző a mikro-vállalkozások és a kisvállalkozások körében, míg erősebb a közepes és nagy cégeknél.

Megfordult a korábbi, a munkaerő kereslet növekedését jelző tendencia: az októberi felvételhez képest tovább nőtt a létszámot csökkenteni szándékozó és csökkent a növekedést célzó vállalkozások aránya. A cégek több mint egynegyede leépítést tervez.

Az értékesítés 2005 áprilisában megindult növekedése megtorpant és az idén a tavaly árpilisi szint alá csökkent. A cégek közel 30 százaléka az értékesítési volumen csökkenéséről számolt be, míg 40 százalékuknál növekedett az értékesítés. Az export értékesítés növekedési üteme a tavaly októberi csúcspont után kissé csökkent, de még így is nagyon magas - vetekszik a 2000 végi, 2001 eleji csúcsértékkel. Az exportáló cégek 52-58 százalékánál nőtt az export értékesítés volumene.