Szárnyal a nemrég még szegény India

Vágólapra másolva!
Az indiai gazdaság 9,1 százalékkal bővült az első negyedévben, a pénzügyi év utolsó negyedében. Tizennyolc éve nem látott ütemre gyorsult a GDP-növekedés.
Vágólapra másolva!

Az indiai kormány februárban még csak 9,2 százalékos GDP-növekedést becsült az akkor végéhez közeledő pénzügyi évről. A megelőző három évben az éves növekedési átlag 8,3 százalékos volt. A mostani pénzügyi évre szóló előrejelzések közül a legóvatosabbak is 8 százalék fölötti ütemet jósolnak.

Az indiai gazdaság alapjai szilárdak, és a növkedési ütem inflációmentesen is fenntartható, írták az indiai pénzügyminisztérium elemzői a minisztérium tavaszi elemzésében.

Az államháztartás hiánya várhatóan a GDP 3,6 százalékéra csökkent a mostani pénzügyi évben a korábban várt 3,8 százalékról. Folytatódott a beruházási fellendülés, miközben a folyómérleg hiánya is várhatóan csökken kétéves távlatban, írták.

A gyorsuló infláció miatt az indiai központi bank két és fél éve emelgeti az irányadó kamatát, idén eddig kétszer szigorított negyed-negyed százalékponttal 7,75 - ez négyéves csúcs -, és rendszeresen növeli a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségé.

Az indiai pénzügyminisztérium kommentárja szerint a gyors ütemet jelentős kapacitásnövekedés alapozza meg az indiai gazdaságban, ezért nincs jele túlhevülésnek.

Mindazonáltal a feszültséget - az infrastrukturális hiányok miatt is - jelzi a 6 százalékos, két éve legmagasabb infláció.

A nemrég még koldusszegény India korábban egyenetlen fejlődése a jelek szerint túl van az erőgyűjtésen, már az erő megmutatása van soron: Kína hatása mellé Indiáé is érzékelhetően felsorakozott a nyersanyagpiaci árak alakulásában.

A Világbank szerint 2030-ban már sokkal kisebb mértékű lesz a szegénység a világon, nem utolsó sorban azért, mert arra az időre a fejlődő országokban - hála elsősorban India és Kína gyors előretörésének - az egy főre jutó jövedelem évi 11 ezer dollár közelében alakul majd, azaz körülbelül olyan szinten lesz, mint a mai Csehországban.