Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei hétfőn eldöntötték, hogy fokozatosan felszámolják a központi kukoricafelvásárlást és -készletezést (intervenció) az EU-ban, de az Európai Bizottság tavalyi javaslatával szemben nem azonnal, hanem a 2009/10-es gazdasági évig futtatják ki nullára a rendszert. Azt hivatalosan nem törlik el, rendkívüli esetben felújítható lesz.

Az eredeti bizottsági javaslat szerint már most júliustól megszűnt volna az állami kukoricafelvásárlás és -készletezés az EU-ban. A terv leginkább és leghátrányosabban Magyarországot érintette, mert az intervenciós készletek több mint 90 százaléka itt található.

Magyarország ezért minden lehetséges fórumon mindvégig ellenezte a javaslatot, és a rendszer fenntartása mellett érvelt. A kemény magyar lobbizás révén sikerült elérni, hogy az intervenció ne egycsapásra, hanem fokozatosan, három év alatt szűnjön meg. A júliussal kezdődő évadban 1,5 millió tonna, a következőben 700 ezer tonna kukorica még értékesíthető a rendszer keretében, majd az azt követő, 2009/10-es évadban már semmi.

Az EU mezőgazdasági biztosa, Mariann Fischer Boel azt mondta, meg kell akadályozni 9 millió tonna kukorica felhalmozódását az EU-silókban 2013-ig. A beavatkozási rendszer felszámolása 600 millió eurót takarít meg 2013-ig, tette hozzá.

A beavatkozási rendszerben a termelők búzát, árpát és jelenleg még kukoricát adhatnak el közraktárakba rögzített áron, amely elmarad a piaci szinttől, de mindenesetre jövedelmi garanciát jelent.

A miniszteri döntéssel megvárták az Európai Parlament szavazását a témáról szóló jelentésről: Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) jelentéstevő a kukoricaintervenció megszüntetésére irányuló európai bizottsági javaslat teljes elutasítását javasolta az Európai Parlamentnek, ám a végső jelentés ehelyett szintén a fokozatos kivezetés mellett foglalt állást, igaz, a végül elhatározottnál kedvezőbb számokkal, idén 2 millió, jövőre 1 millió tonnás kerettel.

A parlamenti szavazás bevárása csak formális volt, de a magyar jelentéstevő már korábban rámutatott, hogy a döntéshozatal többhónapos feltartóztatása is hozzájárult az eredeti brüsszeli javaslatnál kedvezőbb döntéshez.

A szocialista társjelentéstevő, Tabajdi Csaba (MSZP) úgy értékelte, hogy a kialkudott hároméves átmeneti időszak elegendő átállási időt ad a gazdáknak, és szerencsére a piaci körülmények is kedvezőek, így várhatóan az idén és az elkövetkezendő években nem is lesz ténylegesen szükség az intervenciós védőhálóra.

Gráf József május eleji brüsszeli sajtótájékoztatóján jelezte azt is, hogy Magyarország már dolgozik a rendszer kivezetésén.

Mindeközben az EU Elsőfokú Bíróságán várhatóan hamarosan döntés születik a kukorica-intervencióval kapcsolatos magyar beadványról.