Jelzáloghitelt is nyújt az Allianz Bank

2007.06.12. 12:33

A magánszemély ügyfeleknek nyújtott jelzáloghitelekre, valamint a hitelkártyákra koncentrál a féléves Allianz Bank, de hamarosan megjelenik a kis- és középvállalati piacon is - mondta Farkas Ádám vezérigazgató kedden Budapesten.

Jelenleg 30 ezer ügyfele van az új banknak, ezt év végére a duplájára növelik. Az eddigi ügyfelek többsége az 1,5 milliós Allianz banki, illetve az 500 ezres nyugdíjpénztári ügyfélkörből kerül ki. A hitelintézet várhatóan két év múlva lesz nyereséges - mondta a vezérigazgató.

A mostani termékek részben betéti, részben befektetési, továbbá hitelkártya jellegűek. A jelzáloghitelezés augusztus elején indul, és már készül a kis- és középvállalatoknak szóló kínálat is. A Betétmix nevű termékhez például olyan életbiztosítás társul, hogy a betétes halála esetén az örökös a tőke további 50 százalékát is megkapja. Ezenfelül a betétbe beépített a bank egy 3 millió forintos baleseti halálra szóló biztosítást is.

Az Allianz Hungária stratégiai célja, hogy komplex szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi házzá váljon, ennek érdekében indította el saját bankját.

A tavaly novemberben startolt Allianz Bank Zrt.-nél januárban hajtott végre a tulajdonos névértéken 300 millió, kibocsátási értéken 3 milliárd forintos tőkeemelést. A bank jegyzett tőkéje ennek köszönhetően 9 milliárdról 9,3 milliárd forintra emelkedett, 2,7 milliárd forint pedig a tőketartalékot növelte.

A biztosítótársaság tavaly a tevékenységét immáron fiókként folytató Dresdner Bank banki licencét vásárolta meg saját bankja elindításához. A kiüresítve megvásárolt hitelintézet saját tőkéje a vétel idején még nagyjából azonos szinten volt 9 milliárdos jegyzett tőkéjével, az új bank indításával kapcsolatos kiadások azonban némileg leapasztották. 

Az Allianz Bank üzleti modellje a Magyarországon ma jellemző bank-biztosítói modellnél szorosabb, a tulajdonos biztosító értékesítési hálózatára épülő együttműködésen alapul. Az Allianz Hungária több szegmensben piacvezető, közel 2 millió ügyféllel, 1800 fős üzletkötői-tanácsadói hálózattal, és országszerte közel 130 fiókkal rendelkezik. A banki értékesítés ezekre a csatornákra épül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK