Feketemunka: nem automatikus a kizárás

Vágólapra másolva!
A kormány beterjesztésével ellentétben mégsem zárják ki automatikusan a rokkantsági nyugdíjból azt, akit feketemunkán kapnak - döntött hétfői ülésén az Országgyűlés.
Vágólapra másolva!

A most elfogadott módosítás értelmében, ha a rokkantnyugdíjast munkaszerződés nélkül foglalkoztatják, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv soron kívüli felülvizsgálatot rendel el. Ennek idejére a nyugdíj folyósítását fel kell függeszteni. Amennyiben a felülvizsgálat során megállapítható, hogy a jogosultsági feltételek továbbra is érvényesek, a felfüggesztés időpontjától kezdődően újra jár a nyugdíj, ellenkező esetben a jogosultság megszűnik - írja a Napi Gazdaság.

A javaslat indoklása szerint az ellátás azonnali megszüntetése túlságosan szigorú szankció lenne a feketemunka gyanújára, azt a vizsgálat elrendelésével lehet alaposabban alátámasztani. A feketemunka definícióját úgy pontosították, hogy az csak akkor legyen érvényes, ha az illegális foglalkoztatásban a munkavállaló is vétkes.

A kabinet törvénytervezete szerint 2008-tól azok a megváltozott munkaképességűek, akik jó eséllyel rehabilitálhatók - egészségi állapotuk, képességeik, életkoruk okán -, a rokkantnyugdíj helyett úgynevezett rehabilitációs járadékban részesülnek. Ez első körben az új jelentkezőket érinti; a rokkantsági nyugdíjrendszerben már bent lévő ellátottak esetében csak az eredetileg meghatározott felülvizsgálati kötelezettségeknek kell eleget tenni (önkéntes alapon ők is átléphetnek a rehabilitációs rendszerbe). Aki rehabilitációs járadék mellett bukik le feketemunkán, az az ellátás három hónapig tartó szüneteltetésével számolhat.

Számos más ponton is módosították a jogszabálytervezetet a képviselők. Vas János MDF-es képviselő egyöntetű támogatást elnyerő indítványa azt hangsúlyozta, hogy a megadott feltételek, köztük a rehabilitálhatóság és az életkor szerint szükséges szolgálati idő teljesülése csak együttesen teremtik meg a jogosultságot a járadékra. Egy ritkaságszámba menő SZDSZ-Fidesz közös módosító javaslat nyomán pedig már nem írnák elő az önmaguknak szándékosan egészségkárosodást okozó személyek kizárását a juttatásból, mondván, a tényállást nehéz definiálni. A módosított szövegű javaslat a jövő heti zárószavazás után emelkedhet törvényerőre.