Tőzsdére készülőket támogat az állam

Vágólapra másolva!
Újra meghirdeti a tőzsdei bevezetésre készülő gazdasági társaságoknak szóló pályázatát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Budapesti Értéktőzsde Zrt. közreműködésével. A támogatásra kiírt pályázat a már két éve elindított program folytatása.
Vágólapra másolva!

A támogatás célja a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése, mely egyrészt nagyobb rugalmasságot, transzparens cégértékelést, részvényeik tekintetében likviditást biztosít a cégeknek (tulajdonosaiknak), másrészt bővíti a tőzsdei befektetési lehetőségeket, így az egész tőkepiacra pozitív hatást gyakorol.

A 2006-ban meghirdetett pályázaton három cég nyert el támogatást, melyek közül az RFV Zrt. tőzsdei bevezetése már sikeresen meg is történt, míg az Orco Property Group S.A. listázása folyamatban van.

A pályázat meghirdetésekor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a tőzsdei bevezetésre készülő vállalkozások támogatására 100 millió forintnyi keretösszeget különített el, de amennyiben ez szükséges, a keretet más forrásból kiegészítheti.

A támogatásra az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában székhellyel rendelkező gazdasági társaságok pályázhatnak, amelynek feltétele, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a pályázó csatlakozzon a BÉT által létrehozott Tőzsdeképes Cégek Klubjához.

A támogatás visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatást jelent, melynek mértéke a bevezetés igazolt költségeinek 50 százaléka, de maximum 25 millió forint.

A támogatás feltétele, hogy a pályázó által kibocsátott részvényeket 2008. május 31. napjáig bevezessék a Budapesti Értéktőzsdére, és a társaságok vállalják: a bevezetést követően legalább 2 évig a tőzsdén maradnak. A pályázatokat 2007. július 2. és október 31. között folyamatosan beadhatják a társaságok, az elbírálás is folyamatos. A pályázat lebonyolítását a GKM által megbízott közreműködő szervezet, a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. végzi.