Eladhatják a moszkvai tőzsdét

Vágólapra másolva!
A Kommerszant című orosz üzleti lap értesülése szerint a moszkvai tőzsdét üzemeltető orosz RTS csoport igazgatói tanácsa arra készül, hogy felértékeltesse a vállalkozást az amerikai Morgan Stanley amerikai befektetési bankkal.
Vágólapra másolva!

Ebből arra lehet következtetni, hogy el akarják adni. Az RTS ugyanakkor cáfolta a közelgő értékesítésről szóló hírt, hivatalos nyilatkozata szerint "az elmúlt másfél évben" a kérdéssel az igazgatótanács nem foglalkozott.

A Kommerszant úgy tudja, hogy bár voltak a tőzsdevállalatnak az utóbbi időben tárgyalásai a Morgan Stanley-vel, de semmiféle döntés nem született.

Személyi változásokra azonban sor került az RTS vezetőségében, és ez az eladás ügyében fontos pénzügyi vezérigazgató posztját érintette.

A lap emlékeztet arra, hogy nemrég a Deutsche Börse vezető német tőzsdeüzemeltető társaság irodát nyitott Moszkvában, és az amerikai Nasdaq piac és az OMX skandináv tőzsdeüzemeltető csoport is iroda létrehozását fontolgatja.

Piaci vélemények szerint lenne értelme egy külföldi tőzsdevállalat jelentkezésének a moszkvai tőzsdecégért, amely Oroszországban a legnagyobb, és adózott eredménye tavaly 20 millió dollár volt.

Piaci értékét most 320 millió dollár körülire becsülik. Az RTS új instrumentum bevezetésére is készül: határidős kontraktust nyitna rubelben jegyzett orosz kormánykötvényekre.