Húszszázalékos húsdrágulás várható

2007.06.19. 15:56

A vártnál gyengébbnek ígérkező gabonatermés miatt az ősszel drágulhatnak az élelmiszerek, leginkább a húsfélék - mondta Ács József, a Gabonatermesztők Országos Választmányának elnöke a testület keddi ülésén. A sertésfelvásárlási árak az utóbbi hetekben már emelkedésnek is indultak, és az áremelkedést várhatóan a feldolgozók kénytelenek lesznek továbbhárítani a vásárlókra.

 

A korábban becsültnél kevesebb gabona betakarítására lehet számítani idén világszerte és Magyarországon is. Ez várhatóan a gabonaárak emelkedéséhez vezet, ami kisebb mértékben a gabonaalapú élelmiszerek, nagyobb mértékben az állati termékek árát növelheti.

Ács József szerint a saját takarmányt nem termesztő állattenyésztők költségeinek növekedése egyes húsféléknél 20 százalékos fogyasztóiár-emelkedést tesz majd szükségessé.

Szabó László, az elsősorban közraktározással foglalkozó Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a tavalyi 5 millió tonnás búzaterméshez képest az idén csak mintegy 4 millió tonna várható.

A szárazság miatt Európa-szerte jelentősen csökken a termés, ami javítja a magyar exportkilátásokat. A vezérigazgató külföldi prognózisokra utalva jelezte, hogy Magyarországról 1,4 millió tonna búza kivitelére lehet számítani, ez az elmúlt 5 év legmagasabb értéke. A búzaexport a 2004-2005-ös idényben volt az elmúlt időszakban a legtöbb, akkor 850 ezer tonnát tett ki.

Szabó László hozzátette, hogy a belföldi szükséglet kielégítése nem okozhat nehézséget, mert 2-2,5 millió tonnánál Magyarországon nincsen több búzára szükség.

A várható jelentős mértékű húsdrágulást valószínűsíti, hogy a korábbi negatív trendet megtörve, az utóbbi hetekben emelkedésnek indultak a sertésfelvásárlási árak, amelyek jelenleg 260 forint körül mozognak kilogrammonként élősúlyban számolva.

Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára kedden az MTI-nek elmondta, hogy az év elején a felvásárlási ár még 280 forint körül mozgott kilogrammonként, ám ezt az országba beáramló lengyel import letörte. Így a felvásárlási árak akkor végül is 230 forint körül álltak meg.

Most az uniós tendenciáknak megfelelően Magyarországon is emelkedésnek indultak a felvásárlási árak. A jelenlegi 260 forint körüli kilogrammonkénti ár lényegében megfelel az élősúlyban számított önköltségi árnak. A szakember szerint az áremelkedés tovább folytatódik.

A VHT titkára hozzátette, hogy valamelyest csökkent a lengyel eredetű behozatal, és az emelkedő takarmányárak ugyancsak közrejátszanak az átvételi árak emelkedésében.

Menczel Lászlóné utalt arra is, hogy az áremelkedést várhatóan a feldolgozók kénytelenek lesznek tovább hárítani a vásárlókra, és az átadási árak várhatóan 10 százalékkal emelkednek. Így a félsertés, a tőkehús átlagos kilogrammonkénti ára 600 forint körül alakul majd.

A feldolgozókat tömörítő szervezetek vezető tisztségviselői - Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke és Remény Ervin, a Húscéh ügyvezető alelnöke - megérősítette az MTI-nek, hogy a feldolgozó üzemek az alapanyag árának emelkedését kénytelenek lesznek tovább hárítani a fogyasztókra. Az áremelés mértéke cégenként eltérő lehet, de átlagosan várhatóan 10 százalékot tesz majd ki becslésük szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK