Újabb mezőkön kezd termelni a Mol

Vágólapra másolva!
A kimerülő hazai kőolaj- és földgázmezők csökkenő termelésének pótlása érdekében a Mol, a korábbi évek átlagához hasonlóan az idén is 10 milliárd forint feletti összeget fordít mezőfejlesztési projektek megvalósítására, ezen belül új szénhidrogén-mezők termelésbe állítására.
Vágólapra másolva!

A Mol vezetése a napokban döntött a pest-megyei, a fővárostól dél-keleti irányban, Monor és Gomba települések között korábban felfedezett kőolajmező központi kőolajtelepének közel 6 milliárd forintos beruházást jelentő termelésbe állításáról, valamint a Nagykanizsától észak-keletre, Zalakomár és Zalakaros települések között elhelyezkedő Sávoly Nyugat kőolajmező, 2 milliárd forintot meghaladó ráfordítással történő további fejlesztéséről. A két most induló, és az idén már elindult mezőfejlesztési projektek eredményeképpen, a közeljövőben termelésbe állításra kerülő szénhidrogén-készlet megközelíti az 1,1 millió kőolaj egyenértéktonnát.

"A Gomba kőolajmező termelésbe állítása a MOL idén induló hazai projektjei viszonylatában nemcsak a beruházási összeg nagysága, hanem a jövedelmezőség szempontjából is kiemelkedő, a befektetett összeg megtérülése még az évtized vége előtt bekövetkezhet" - emelte ki Holoda Attila, a Mol-csoport Eurázsiai Kutatás-Termelés igazgatója. A Gomba környéki kőolajmező az elmúlt évek legsikeresebb hazai kőolaj-felfedezésének tekinthető, a mező központi telepét a Mol 2003-ban fedezte fel. A Gomba kőolajmező kezdeti készlete elérheti az egymillió tonnát, ami hazai mércével - az ország megkutatottságára is tekintettel - jelentős méretű találatnak minősül.

A Gomba kőolajmező fejlesztésével egyidőben született döntés a Sávoly-Nyugat kőolajmező termelésének növelését célzó projekt indításáról is. A projekt keretében a következő év végéig, mintegy 2,1 milliárd forintos beruházásra kerül sor, amely a mező várhatóan több mint két évtizedes élettartama alatt közel 168 ezer tonna kőolaj kitermelését teheti lehetővé. A megcélzott készlet több mint fele, 95 ezer tonna tekinthető bizonyítottnak, a további 73 ezer tonna kőolaj a valószínű készletek közé sorolható. A sávolyi projekt gazdasági mutatói is kedvezőek, a befektetett összeg megtérülése, ezen projekt esetében 3-4 éven belül várható.