Csúcson az amerikai adakozókedv

Vágólapra másolva!
Tavaly az amerikaiak 295 milliárd dollárt adtak jótékony célokra, ez újabb rekord az előző csúcs, a 2005-ös 283 milliárd után, írta hétfőn az AFP hírügynökség, amerikai piacfigyelő cégek összesítését idézve.
Vágólapra másolva!

Az amerikai állampolgárok évente a jövedelmüknek körülbelül a 2 százalékét költik jótékonyságra, a háztartások több mint 65 százaléka adakozik, még az évi 100 ezer dollár alatti jövedelemmel rendelkezők is. Az adakozók aránya nagyobb, mint akár az elnökválasztásokon szavazóké, azon hagyomány miatt, hogy az amerikai szövetségi költségvetés sohasem volt nevezetes gondoskodó jellegéről.

A tavalyi bajnok Warren Buffet nagyvállalkozó volt - a Forbes magazin szerint a második leggazdagabb ember a világon -, 1,9 milliárd dolláros adománnyal öt alapítványnak, közte a Microsoft-alapító Bill Gates és felesége alapítványának. Warren Buffet megígérte, hogy ő és jogutódai vagyonának a 85 százalékát, 30 milliárd dollárt jótékonyságra fordítanak húsz év alatt.

A tavalyi adományokból a legtöbb, 97 milliárd dollár, vallási szervezeteknek jutott, a második helyen oktatást támogató szervezetek végeztek, 14 milliárd dollár bevétellel jótékonysági adományokból.

A legtöbbet magánszemélyek adták: 223 milliárd dollárt, 4,4 százalékkal többet, mint 2005-ben. Az alapítványok 12,6 százalékkal 36,5 milliárd dollárra növelték adományaikat. A vállalatok jótékony célú adakozása 7,6 százalékkal csökkent tavaly.