Mégsem kezdődik meg a kitűzött időpontban a bezenyei kaszinóberuházás. Elvileg június 20-ig kellett volna aláírni a koncessziós szerződést, amit egy úgynevezett menedzserszerződés miatt nem tudtak megtenni eddig. Az újabb dátum július 13-a.

Szinte minden papír és szerződés elkészült ahhoz, hogy a pénzügyi befektetők, az Eurovegas Hungary Kft. és a Pénzügyminisztérium aláírja a bezenyei kaszinókomplexum beruházásának megkezdéséhez elengedhetetlen koncessziós szerződést - írja a Népszabadság. Az okok között jogi csűr-csavar van.

Az Eighth Wonder ugyanis a menedzsmentet egy kifejezetten nagy projektek kivitelezésével foglalkozó társaságtól hozná egy olyan jogi konstrukcióval, ami a hazai jogban nem ismert. Nálunk ugyanis nem lehet az igazgatóság tagja jogi személy (cég).

Ezt próbálják most a magyar jogszabályokhoz és a szerencsejáték-törvényhez igazítani. A tervek szerint a héten az említett menedzserszerződésben minden a helyére kerül. Az Eight Wonder, az Eurovegas Hungary, valamint a Pénzügyminisztérium pedig múlt héten abban állapodott meg, hogy június 13-áig ülnek egy asztalhoz, és szignálják a koncessziós kontraktust.

Ezzel a bezenyei kaszinó és élményváros történetében egy igen hosszú mondat végére kerülne pont - már ha valóban így lesz.