Gyurcsány: Meg kell állítani az OMV-t!

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellenséges kivásárlásnak nevezte az OMV lépését, amely szerint 18,6 százalékra növelte részesedését a Molban, mert az nem a stratégiák önként vállalt összeegyeztetésén alapult.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón kijelentette: "Nem tekintem barátságos lépésnek, hogy egy állami tulajdonban lévő társaság, előzetes értesítés nélkül azzal a szándékkal vásárol részesedést egy másik cégben, hogy megszerezze a kontrollt. Minden eszközzel azon leszünk, hogy meghiúsítsuk ezt." A kormányfő hozzátette: a Mollal fognak egyeztetni.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem tart elfogadhatónak olyan tranzakciót, mely a régiós verseny kiiktatását, illetve pusztán vállalati növekedést, nagyobb méret elérését célozza egy jelentős állami részesedéssel működő külföldi cég részéről. A legnagyobb ellenzéki párt azonban támogatja a magyar olajtársaság törekvéseit a regionális szerepvállalás, a hatékonyság, a tisztességes piaci verseny erősítése terén, és támogatja a magyar kormány határozott fellépését az említett célok elérése érdekében.

A Mol üdvözli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyilatkozatát, melyet ma tett az OMV megnövekedett részesedésével kapcsolatban - közölte szerdán az olajtársaság. A Mol méltányolja a kormány és az ellenzék folyamatos támogató magatartását, hogy a Molra vonatkozó korábbi privatizációs elvek és azok megvalósításából származó előnyök továbbra is a vállalat, a részvényesek, a fogyasztók és Magyarország érdekeit szolgálják.

A Mol meggyőződése, hogy egyértelmű értéknövelő stratégiával rendelkezik, melynek célja a részvényesi értékteremtés és a Mol-csoport fenntartható növekedésében érdekelt más jelentős érintett felek érdekeinek védelme, ezért továbbra is annak végrehajtására összpontosít.

Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a kormány nem tekinti barátságos lépésnek, hogy egy állami tulajdonban lévő külföldi társaság előzetes értesítés nélkül részvényvásárlási akcióba kezd azzal a szándékkal, hogy kontrollt szerezzen a Mol fölött.

A kormány ezért az összes rendelkezésére álló eszközzel azon lesz, hogy ezt a kivásárlási szándékot meghiúsítsa - tette hozzá.

Budai Bernadett elmondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az elmúlt napokban többször is egyeztetett az ügyről Alfred Gusenbauer osztrák kancellárral. Egyfelől információkat kért a kancellártól, másfelől kijelentette, hogy ha igazak a hírek, és az OMV elkezdte felvásárolni a Mol részvényeit, akkor azt a tőkepiacokon használt szakkifejezéssel ellenséges felvásárlásnak tekinti.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz a kormány a Mol védelmében, a szóvivő úgy válaszolt, a kormányfő többször is tárgyalt a Mol vezetésével a teendőkről. "Az ország pozícióit rontanánk azonban azzal, ha felfednénk a stratégiát. Ezért nem árulhatok el többet" - mondta Budai Bernadett.

OMV: Nem ellenséges a felvásárlási akció

Az osztrák OMV olajtársaság szóvivője szerint azonban nem ellenséges felvásárlási akciót indított a Mol ellen az OMV, "ha az lett volna, akkor azt így is mondtuk volna" - jelentette ki szerdán a szóvivő, Thomes Hümer a Dow Jones amerikai hírügynökségnek. Szavai szerint nem történt más, mint bejelentették a 8,6 százalékos Mol-részvény-vásárlást, és a két társaság közötti szorosabb együttműködésről párbeszédre invitálták a magyar vállalatot.

Az OMV hétfőn jelentette be, hogy részesedését a Mol-ban 10-ről 18,6 százalékosra növelte, és a jövőbeni együttműködésről szóló tárgyalásokra hívta fel a Molt. A Mol vezetősége ezt elhárította, célozva arra, hogy ellenséges felvásárlási lépésnek tekinti az OMV eljárását. A Mol még hétfőn délután kiadott közleményében egyértelműen kijelentette, hogy változatlanul saját stratégiáját óhajtja követni, és nem kíván stratégiai egyeztetésekről tárgyalni az OMV vezetésével.