Nagy lépésre készül a Food Express

Vágólapra másolva!
A tavaly még 3,6 milliárd forintos forgalmat elkönyvelő Food Express leépítésre készül - tudta meg az  [origo]. Már meg is kezdték a cég átvizsgálását, és ha találnak lefaragni valót, akkor azt a közeljövőben megteszik - közölte megkeresésünkre az elnök. Az újonnan felbukkanó vállalkozások ugyanis annyira alacsony árakkal vagy olyan extra adagokkal rukkolnak ki, hogy másként nem tudják tartani a versenyt.
Vágólapra másolva!

Ha háború nem is, de éles verseny zajlik a hazai ebéd-házhozszállítási és kifőzdei piacon. Ezt bizonyítja, hogy a legnagyobb cég, a Food Express is megszorító intézkedésekre készül. A jelenleg ötvenezer ebédet előállító cég ötszáz alkalmazottat foglalkoztat az országban.

A cég pár éve egy nagyobb konyhát épített Ercsiben 2 milliárd forintból, ahol korszerű technológiával készülnek az ételek. Akkor még úgy tűnt, hogy minden jól megy - mondja a vezérigazgató, csakhogy egymás után szaporodnak kisebb a vállalkozások, olcsó áraikkal komoly versenyt indítottak a házhozszállítás piacán.

A cég vezetése nem is tudja megjósolni, hogy mikor jön be a konyha ára. Zsidek László ezért most újabb specialitást próbál kifőzni. Tavaly 3,6 milliárd forint volt a cég nyeresége, de hogy az idén mennyi lesz, azt a cégvezető még nem tudja. Egy biztos, hogy felkészülve a rosszabb időkre, most éppen átvizsgálja a céget, és ha talál lefaragni valót, akkor azt a közeljövőben meglépi - közölte az elnök, hozzátéve: ha megszorításokkal sikerül csak a piacot fejleszteni, akár leépítés is elképzelhető.

A szakemberek szerint a változatos menük mellett a gyorsaság és az olcsóság az előny. A gyorséttermek ugyanis igen hamar árat emelnek, a kínálat azonban továbbra is zsíros és kicsi. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a kínai, a görög, valamint a török konyháról sem. A magyar gyomor számára ugyan kissé szokatlanok, viszont az árak nagyon alacsonyak, így hamar bekapcsolódtak a házhoz szállító cégek versenyébe. Az emberek többsége ezeken a helyeken jelenleg is 4-500 forintból kompletten jóllakik.

A Food Expressnél egy komplett menü 600 forintba kerül. A cég azonban inkább az ételek minőségét javította, és bővítette a kínálatot. Csakhogy a fogyókúrás menük piacán is számos konkurencia jelent meg. Lassan minden egyes étterem és kifőzde kínál valamilyen kalóriaszegény menüt. Itt már a mennyiség nem számít, a verseny itt is az árak miatt alakult ki.

Árérzékenyebbek az emberek, mint tíz éve - mondta az [origo]-nak Hammainé, aki egy kisebb kifőzdét működtet, és Pest megyében vállal házhoz szállítást. Laktató házias ízekkel és persze olcsó csomagolással, alacsony áron is lehet ebédet előállítani. Az étlap ugyan nem változatos, de vidéken nem is keresik a gorgonzolát és a különböző tengeri herkentyűket, ott csak jól akarnak lakni, naponta egyszer. A konyha pedig tiszta, legalábbis a helyi tisztiorvos nem talált semmi kivetnivalót - fogalmazott a tulajdonosnő.

Ezt igazolják egyébként a GfK Hungária legfrissebb, étkezési szokásokat felmérő tanulmányának adatai is. Amelyek szerint átalakultak az étkezési szokásaink. A legtöbben csak naponta egyszer esznek, méghozzá ebédidőben vagy este. 2005-höz képest jelentősen megnőtt azok aránya, akik fő étkezése az ebéd helyett a vacsora, illetve a magyarok közel harmada bevallottan rendszertelenül étkezik.

A felmérésből az is kiderül, hogy a többség a magyar ételeket helyezi előtérbe. Azaz egy nyári lecsóval, egy marhapörkölttel jobban kiegyezik, mint egy hawaii csirkével. Ugyanakkor nem szeretünk költekezni, ezért is van, hogy egy jelentős réteg még mindig beéri az otthonról hozott szendviccsel.

A Food Express vezetése szerint ez már azért sem igaz, mert nagyon sokan áttértek az egészséges életmódra. Azaz a salátákat és a könnyű ételeket rendelik. Ezért is kell változtatni a menükön.

Mindezek ellenpéldája az egyik legnagyobb internetes hálózat, a Theo Papa II. Konyhája, ahol ugyan már nyolcszáz forinttól megebédelhetünk, de egy tisztességes ebéd 2000 forintba, kerül - közölte az [origo]-val Baglyos István tulajdonos. Szerinte az emberek ezt az összeget szívesen rászánják egy jó, kiadós menüre, a lényeg a minőségen és a gyorsaságon van.