A körút és a metró vonzó Ferencvárosban

2007.06.29. 13:04

Miközben a Ferencváros megújulása jegyében folyamatosan épülnek az új társasházak, továbbra is bőven vannak a kerületnek olyan részei, amelyeket a lakásvásárlást fontolgatók mindenképpen elkerülnének. A többség elsősorban a Nagykörút, illetve a metróvonal vonzáskörzetébe költözne. A használt lakások árai nem magasak, és új építésűből is lehet kedvezőnek számító áron válogatni.

A Duna House közvetítő hálózat tapasztalatai szerint a IX. kerületben főleg a fiatalabbak, illetve a korábbinál nagyobb lakást kereső középkorúak aktívak a vételi oldalon - jellemzően 12-16 millió forint közötti, két- vagy két és félszobás lakást keresve.

A korábbiakhoz képest kissé leült a piac, de a kedvező árak és a központi részekhez való viszonylagos közelség miatt az érdeklődés továbbra is folyamatosnak mondható - vázolja a helyzetet Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője.

Fontos szempont a vevők számára, hogy a ház jó állapotú legyen - hiába tetszik egy lakás, ha a ház nem megfelelő nagyon sokan elállnak a vásárlástól. Szintén szeretik a vevők, ha a lakás emeleti, és nem egy szűk belső udvarra néz.

A többség a 4-es, 6-os villamos vonala, illetve a metró közelében elhelyezkedő utcákban vásárolna szívesen, a távolabb területek a használt lakások szempontjából kevésbé keresettek. Nagyon kedvelt a Ráday utca, 250-320 ezer forintos négyzetméterárai magasabbak a környező utcákénál. De itt is inkább a felújított házakat keresik.

A kerület egészét tekintve a négyzetméterárak 180 és 350 ezer forint között alakulnak. Az alacsonyabb árak főleg a vásárlók által kevésbé keresett környékekre, így a Gubacsi útra, a Soroksári út külső részeire, valamint a Haller és Gát utcára jellemzőek - ezeken a helyeken mérsékelt az érdeklődés.

Az Üllői út nagy forgalma miatt kevésbé csábító, ám a mellékutcákra néző, jobb állapotú kislakások után már számottevő az érdeklődés. A Mester utca eleje még felkapott, a távolabbi részei azonban már nem annyira. A belső területek természetesen drágábbak, a Ferenc körúton 240 és 280 ezer forint között mozog az átlagos négyzetméterár.

Az új építésű lakások iránt folyamatos az érdeklődés, leginkább a Viola és Angyal utca környékén és a Ferenc tér közelében, valamint a Márton utcában épülőket keresik - itt is főképp a másfél-kétszobás lakások könnyen eladhatók.

Valamelyest a Soroksári út környéke is vonzóbb lett az elmúlt évek során, bár a vevők itt inkább a csendes, kisebb utcákra néző lakásokat részesítik előnyben. Az új építésű lakások négyzetméterárai 300 és 330 ezer forint között mozognak, az exkluzív kivitelűekért pedig 400 ezernél is többet kérnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK