Veres 4000 milliárdosra teszi a feketegazdaságot

2007.07.06. 17:31

Több szegmensben sikerült csökkenteni a feketegazdaság arányát az elmúlt két évben, de az összességében még így is megközelíti a bruttó hazai termék ötödét - számolt be Vees János pénzügyminiszter. A körbetartozások miatti bírságot főleg a nagy forgalmú cégekre szabják ki.

A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban azért fontos a kormány számára, mert kutatói vizsgálatok szerint aránya a GDP-hez mérten jelenleg 17-18 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

A magyar bruttó hazai termék, azaz a GDP tavaly 23 560 milliárd forint volt, így a feketegazdaság becsült összege megközelíti a 4000 milliárd forintot - jelezte a pénzügyminiszter.

A csempészetet, a jövedéki adó eltitkolását, a feketefoglalkoztatást, a termékhamisítást és a fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértését sorolta fel a feketegazdaság legfontosabb területeiként Veres János.

"A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban a társadalmi igazságosság megteremtése miatt szükségszerű, hiszen a be nem fizetett adók és járulékok többletterhe azokra hárul, akik legális módon fizetik az adókat" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Az elmúlt két évben intézkedései nyomán 2007-ben a nem legálisan, magyar zárjegy nélkül forgalmazott cigaretták aránya 10 százalék alá csökkent a 2005. évi 30 százalékról. A forgalmazott szabványon kívüli üzemanyagok aránya 2005-ben 50 százalék volt, ebben az évben viszont öt százalék - közölte Veres János.

A Vám- és Pénzügyőrség tavaly szeptemberi nyomozatijogkör-szélesítése segítségével 25 milliárd forint összegű adóhiányt tárt fel - mondta a pénzügyminiszter. Másik tételként említette, hogy az APEH által lefolytatott, illetve megkezdett vagyonosodási vizsgálatok eredményeképpen több mint 20 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg.

A minimum járulékalap bevezetése hatására a korábbiaknál 110 ezerrel több munkavállaló bevallott jövedelme emelkedett havi 130 ezer forintra - jelezte Veres János, aki elmondta azt is, hogy a tavalyi munkaügyi ellenőrzések során 42 ezer embert értek tetten fekete munkavállaláson, ami az előző évinek négyszerese.

Az adószám-felfüggesztés intézményével is élt az adóhatóság, 2007. május 31-ig 3615 társaság adószámát függesztetve fel, s ezek követhetők az APEH honlapján - ismertette.

Az értékesítési láncok vizsgálata során, a körbeszámlázási csalások esetében 2006-ban mintegy 20 milliárd forintos összegben tártak fel jogszabályellenes tevékenységet, az idei első félévben eddig pedig 14 milliárd forintra rúg az összeg. Veres János hozzátette: az összeg 88 százaléka a nagy forgalmat bevalló adózók köréből került ki, tehát ezek a vállalkozások igen nagy forgalmat generálnak.

"A kormány határozott szándéka, hogy az eddig követett gyakorlatot folytatva a kritikus határszakaszokon fenntartja a szigorú ellenőrzést, az országhatárokon belül pedig a pénzügyőrök mobil csoportjai és az adóellenőrök együttműködésével gátat kíván szabni az ilyen típusú jogszabályellenes tevékenységnek" - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Az eltitkolt adó mértékéről nincs felmérés, az Európai Unióban, de az áfavizsgálatokból úgy látják, hogy a összes áfabevétel 10 százaléka nem folyik be a költségvetésbe - felelte az MTI kérdésére Veres János.

KAPCSOLÓDÓ CIKK