Csúcsot dönt a nyári áramfogyasztás

2007.07.18. 10:50

Teljes gőzzel dolgoznak a klímaberendezések, ezért a várhatóan csütörtökig tartó hőségriadó alatt valószínűleg új nyári csúcs születik a villamosenergia-felhasználásban. Az illetékesek szerint a rendszer felkészült az esetleges túlterhelésre, amelynek azonban kicsi a valószínűsége. Negyed óra alatt a paksi atomerőművet is pótolni tudnák.

A magyar villamosenergia-rendszer irányítója, a Mavir Zrt. úgy számítja, hogy a hét közepe felé 6200 és 6300 megawatt között tetőzhet a rendszer terhelése, vagyis a június közepén mért csúcsértékre még mintegy 100 megawatt terhelés jöhet.

A Mavir közbelépésére azonban csökkentették a rendszer terhelését: a Krízis Munkabizottság átütemezte az erőművek eredetileg nyáron esedékes karbantartását, emellett a vezérelt fogyasztók átállítása hosszabbá és egyenletesebbé tette a csúcsfogyasztás időszakát. Mivel a napi csúcsfogyasztás délután 2 és 5 óra között jelentkezik, az áramszolgáltatók a villanybojlerek bekapcsolási idejét 15 óráról 17 órára tolták el, így csillapítva a napi csúcsidőszak terhelését. Ezen kívül egyre többen mennek szabadságra, ami szintén jótékony hatást gyakorol a terhelésre, hiszen e tényezők nélkül még magasabb lenne a terhelés - mondta el az [origo] érdeklődésére a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) országos diszpécserszolgálatának vezetője, Kapás Mihály. 

Magyarországon egy meleg nyári nap villamosenergia-igénye körülbelül 5700 megawatt, ami csak a klímaberendezések miatt évente 60 megawattal nő. A magyar villamosenergia-rendszer terhelése idén először június közepén érte el a 6000 megawattot, sőt volt olyan pillanat, amikor 6100 megawattra is felment. A következő hét közepén aztán már 6116 megawattot ért el, ami már megközelíti a 6140 megawattos 2003. évi téli csúcsfogyasztást. Az eddigi napi rekord 6439 megawatt volt 2005 decemberében. Egy évvel korábban, amikor átlagosan 23-24 Celsius-fok volt a napi csúcshőmérséklet, 5500 megawatt körül alakult a terhelés. A beépített áramtermelő kapacitás összesen nyolc- és kilencezer megawatt között alakul, tehát van még tartalék a rendszerben.

Korábban nem volt rá példa, hogy a nyári áramfogyasztás növekedése miatt össze kellett volna hívni a villamosenergia-rendszer krízisbizottságát Magyarországon. Idén június 13-án azonban ez megtörtént: a testület pedig intézkedési tervet fogadott el a megnövekedett áramfogyasztás következményeinek kezelésére. A problémát elsősorban a klímaberendezések egyre növekvő energiaigénye okozza. A Mavir szerint csak a klímák 500-600 megawatt fogyasztás-növekedésért felelősek, ami akár 3-4 megye ellátására is elegendő lenne.

A klímaberendezések száma évről évre nő: míg 2002-ben négyfokos átlaghőmérséklet-emelkedés még csak 200 megawattal növelte a keresletet, ugyanekkora nagyságú felmelegedéshez 2006-ban már 300 megawattra volt szükség - mondta el Kapás Mihály. A klímák miatt a nyári csúcsterhelés erősebben növekszik, mint a téli. A téli csúcsterhelés 2001 és 2006 között 500 megawattal nőtt, ugyanekkor a nyári csúcs 1000 megawattal emelkedett.

Felkészültek

Forrás: MTI
Innen irányítják a hálózatot

A Mavir a meteorológia által jól megjósolt kánikulai napokhoz igazítja kapacitástervét, így villamosenergia-rendszerünket nem éri felkészületlenül a hőség - állítja a rendeszerirányító. Kapás Mihály elmondta, a kánikulával számoltak, azt a menetrendbe is betervezték. A várható terhelésnövekedésre felkészülve, felmérték és készenlétbe állították tartalék kapacitásaikat. A rendszer irányítója az előírt 1330 megawatt tartalékon felül további 500 megawattnál is több hazai és import teljesítmény mozgósítására képes.

Jelenleg úgy tűnik, a tartalékokat csak valamely előre nem látható zavar esetén kell bevetni. A tartalékoknak alapvetően két típusát lehet megkülönböztetni: a forgó tartalékok olyan kapacitások, amelyek azonnal elérhetők, csak éppen az adott pillanatban nincsenek kihasználva; a hideg tartalékokhoz lassabban lehet hozzájutni, itt ugyanis előzőleg be kell üzemelni a plusz forrást. Annak érdekében, hogy a hasonló helyzetekben bizonyosan helyt lehessen állni, minden országnak képesnek kell lennie a legnagyobb erőművi blokkjának megfelelő kapacitás pótlására 15 perc alatt. Erre Magyarország és szomszédai egyaránt képesek, ezért szorult helyzetben belső forrásaik pótlására kölcsönösen egymás segítségére siethetnek - persze, csak ha nem egyszerre jelentkezik a zavar.

Fogyasztói korlátozások

Arra az esetre, ha a fogyasztási igény átlépné a kritikus határt, a krízisbizottság vészforgatókönyve rendelkezik a teendőkről. A Mavir kétféle korlátozást alkalmazhat, ha a helyzet megkívánja. Amennyiben üzemzavar történik valamelyik erőműben, akkor saját tartalékokból vagy azonnali importból biztosítják az ellátást, ha ez nem elégséges, fogyasztókat is ki kell kapcsolnia. Az elsőbbséget élvező védett fogyasztókon (például kórházak) kívül az áramszolgáltatók döntik el, hogy kit kapcsolnak ki a fogyasztáscsökkentés teljesítéséhez.

Fotó: MTI
A klímák is erősítik az üvegházhatást

A Mavir háromfokozatú korlátozási rendet alkalmazhat, amiből azonban csak az első két fokozat tartozik kizárólagos kompetenciájába. Az első lépés a hálózati frekvencia csökkenésekor léptethető életbe; a második a teljesítmény egyensúlyának felborulásakor (ha nincs meg a tízszázalékos tartalék); a harmadikat viszont súlyos, hatórás üzemzavar után csak a gazdasági minisztérium vezetheti be. Ilyenkor egy rotációs rendszerben korlátozzák a fogyasztást. Ebben az esetben a fogyasztói csoportokat 3-3 órás intervallumra kapcsolják ki, azután váltják őket. (Erre legutóbb a '80-as években volt szükség, amikor a Szovjetunió szállításainak leállásai miatt időnként 20-30 százalék kiesett a rendszerből.)

Váratlan üzemzavar persze bármikor előfordulhat, de ez nem hőmérséklet függvénye. A fogyasztók egyébként általában nemigen veszik észre még azt sem, ha egy óra alatt két üzemzavar következik be. Mindenre persze nem lehet fölkészülni, de korlátozásokra igen nagy valószínűséggel ezúttal nem kell számítani. Augusztusban pedig már nem várható hasonló extrém terhelés, a tapasztalatok szerint ilyenkor - főleg a szabadságok miatt - jóval, napi szinten 2-300 megawattal kisebb a rendszer igénye.

Addig is, a rendkívüli helyzetre tekintettel a Mavir arra kéri a fogyasztókat, hogy az olyan, nagy teljesítményű háztartási gépeket, mint a mosógép, mosogatógép, vasaló csak reggel, délelőtt, vagy este kapcsolják be, ezzel segíthetik az ellátás biztonságát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK