Zöld utat kapott a génkezelet burgonya

Vágólapra másolva!
Hamarosan engedélyezi az Európai Bizottság egy génmódosított burgonyafajta kereskedelmi termesztését, miután az uniós agrárminiszterek hétfői ülése nem tudott megegyezni a kérdésben. Amennyiben rábólintanak, akkor akár hazánkban is lehet ipari célra termeszteni a német BASF vegyipari óriáscég Amflora nevű génkezelt burgonyáját.
Vágólapra másolva!

Jön az oly sok tiltakozást kiváltó génkezelt krumpli. Legalábbis Németország, Svédország, valamint Nagy-Britannia is támogatta az engedélyezést, míg Ausztria, Olaszország és Írország ellenezte az új burgonya termesztését - írja a Világgazdaság.

Érdekes módon Franciaország és Bulgária tartózkodott a döntésnél. Mivel a tagországok nem tudtak egyezségre jutni, az Európai Bizottsághoz került az ügy. A bizottság a következő hónapokban biztos, hogy jóváhagyja a génmódosított burgonya termesztését - jelentette be Barbara Heifferich, a brüsszeli testület szóvivője.

Ezt a fajta krumplit csak és kizárólag ipari célra, például papír előállítására fogják használni, így annak termesztése nem lesz hatással az élelmiszerláncra.

A nemzetköti környezetvédő szervezetek, mint a Greenpeace vagy a Föld barátai szerint azonban a génkezelt burgonya beszennyezheti az élelmiszerláncot, mivel az antibiotikumoknak ellenálló gént tartalmaz.

Magyarországon továbbra is érvényben van a 2005-ben életbe léptetett, génmódosított termesztést tiltó törvény, csakhogy az egyfajta kukoricára vonatkozik. Pillanatnyilag ugyanis csak ez a módosított gén elfogadott az Európai Unióban.