Ezermilliárd forintos árvízkár Angliában

Vágólapra másolva!
Meghaladhatja a 3 milliárd fontot (ezer milliárd forint) a mostani angliai árvíz okozta kár - áll a Fitch Ratings elemzésében, amely szerint azonban a természeti katasztrófa várhatóan csak "korlátozott hatást" gyakorol a brit biztosítói ipar adóskockázatára.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb hitelminősítő szerint az utóbbi időszak ehhez fogható legnagyobb árvizének, a 2000-esnek a biztosított kárértéke sem lépte túl az 1,3 milliárd fontot, és "egy normális évben" az időjáráshoz köthető egész évi kárösszeg 0,5-1 milliárd font.

A brit környezetvédelmi hatóság az újkori brit történelem legnagyobb árvízi katasztrófájának minősítette a mostani áradást. A három legnagyobb folyó vízszintje és az elöntött területek nagysága meghaladja az eddigi legnagyobb angliai árvíz, az 1947-es során mért értékeket.

A hitelminősítő felidézi, hogy az Okleveles Veszteségfelmérők Intézete - Chartered Institute of Loss Adjusters (CILA) - csak Yorkshire-re 1,5 milliárd fontos kárösszeget valószínűsített, és a Brit Biztosítói Szövetség a biztosított vagyonban okozott teljes kárt jelenleg 2 milliárd fontra teszi.

A Fitch szerint a cég saját, 3 milliárd font feletti kárösszeg-előrejelzése figyelembe veszi a várható késői kárbejelentéseket, a tartós elöntés miatti, valószínűleg az átlagosnál magasabb kárigénylési összegeket, valamint a járműkárokat és az üzleti tevékenység fennakadásából eredő kártérítési igényeket.

A hitelminősítő elemzése szerint ugyanakkor - az áradás súlyossága és az érintett területek nagy kiterjedése ellenére - "nem történt akkora katasztrófa", amely aláásná a biztosítók tőkeerejét, jóllehet a szektorbeli eredményekre valószínűleg negatív hatással jár majd. A Fitch várakozása szerint a viszontbiztosítói programok kellően erősek ahhoz, hogy az iparág "lenyelje" az árvíz okozta károkat, és ez korlátozza az egyes biztosítói csoportok nettó érintettségét, ezért a hitelminősítő nem számít arra, hogy közvetlenül az árvíz miatt módosítania kell az életbiztosítási szektoron kívüli, brit biztosítói cégcsoport kockázati besorolását, áll az elemzésben.

A hitelminősítő szerint ugyanakkor, mintegy kétmillió brit lakóingatlan áll árvízveszélyes helyen - ez a teljes lakásállomány 10 százaléka -, és ha nem lesznek jelentős árvízvédelmi beruházások ezekben a térségekben, fennáll annak a kockázata, hogy a biztosítói ágazat a jövőben "újragondolja az árvíz elleni biztosítási lehetőségeket ... főleg a leginkább elöntésveszélyes területeken".

A Fitch szerint addig is a biztosítási díjak "kemény" emelésére lehet számítani a háztartási és az üzleti szektorban egyaránt.