Ötven forint is lehet a tojás ára

Vágólapra másolva!
A kánikula miatt drasztikus mértékben emelkedhet Magyarországon a tojás ára, amely elérheti az 50 forintot is darabonként a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint.
Vágólapra másolva!

A drágulás egyik legfontosabb magyarázataként a szövetség közleményében azt hozza fel, hogy a rendkívüli és hosszan tartó hőség legalább 20 százalékkal csökkentette a tojótyúk-állomány termelését. Mindez azt jelenti, hogy a szokásos heti 18 millió tojás helyett csak 14,4 millió tojás jut a piacra. Ez a mennyiség pedig már csak a fele az ország uniós csatlakozása előtti időszak kínálatának.

Most egész Európát, sőt a világ más részeit is sújtja a gabona drágulása, esetenként hiánya, így a többi takarmány ára is felszökött. A tojás önköltsége már 18 forint, 40 százalékkal nagyobb, mint egy éve.

Pillanatnyilag tojásból sem a világ-, sem az európai piacon nincs felesleg, ezért gyakorlatilag megszűnt az import lehetősége is.

A tojás fogyasztói ára jelenleg Nyugat-Európában 50 forint felett van. (Ez nem az úgynevezett szabadtartásos vagy biotojás ára.) A szakmai szövetség mindennek alapján azt prognosztizálja, hogy néhány héten belül drasztikus áremelkedésre lehet számítani a magyar tojáspiacon is.

Magyarországon a baromfiágazat éves bevétele általában 250 milliárd forint körül alakul, aminek 10 százaléka származik a tojásértékesítésből.